Lifestyle

Lebukott a srác, aki egyszerre három csajjal kavart - zseniális bosszút álltak a barátnői

Amikor a három hölgy tudomást szerzett egymás létezéséről, úgy döntöttek, megleckéztetik a mindhármukkal kavaró amorózót. Ez azonban csupán első állomása volt közös kalandjuknak, mely alapjaiban változtatta meg az életüket.

Szerelmi sokszögek

Egyáltalán nem ritka, hogy olyan történeteket hallunk, melynek főszereplője egy férfi, aki egyszerre "több vasat is tart a tűzben", azaz számos csajnak csapja a szelet - persze anélkül, hogy áldozatai tudnának egymás létezéséről. Az effajta helyzetek egyszerre megmosolyogtatóak és felettébb kalandosak. Tulajdonképpen tévéképernyőre - telenovellába - valók még annak ellenére is, hogy a valóság sokszor egyáltalán nem utánozza a fikciót. A megveszekedett trófeagyűjtők ugyanis a való életben sokszor nem buknak le, vagy ha le is lepleződnek, ennek nincsenek látványos, drámai következményei. Persze olyan história is akad, mely szinte tökéletesen utánozza a romantikus regényekből és filmekből már jól ismert szituáció minden egyes mozzanatát.

A 6abc News most egy olyan igaz sztoriról adott hírt, mely három - egymás számára totálisan idegen - nőről szól, akik ráébredtek, hogy ugyanazzal a férfival járnak. Bizony. Egyszerre. Ez a mellbevágó felismerés azonban csak közös történetük kezdőpontja.

Szerelmi négyszögNem végződött ilyen vidáman a szerelmi négyszög

Fotó: 123rf

Lapozz, a történet folytatódik!

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.