Megszólaltak a szakértők: ezért egyre csillapíthatatlanabb a sorozatéhségünk

A regény, mint alapanyag
A vendégek felhívták a figyelmet arra, hogy az adaptálás egy álkényelmi helyzet. Egyrészt a sorozatfejlesztőknek nem a nulláról kell építkezniük, ráadásul egy olyan alapműre támaszkodhatnak, ami már bizonyított korábban. Ez egyfajta felelősségmegosztás – biztosan senki nem tudhatja, mi lesz sikeres, de megnyugtató érzés, hogy az adott műben több ember hisz annyira, hogy pénzt fektessen bele. „Kész őrület van az iparágban” – fogalmazta meg Angyalosy azzal kapcsolatban, hogy a könyvkiadók pedig igyekeznek olyan alapanyagot találni, amiből remélhetőleg jó film vagy sorozat készülhet, hiszen az adaptálás támogatja majd az eladást.
Tasnádi ezzel kapcsolatban felvetette, hogy azért is fordulnak napjainkban gyakrabban jól megírt regények felé, mert az utóbbi években igazán rétegsorozatok is létrejöhettek, már művészfilmes gondolkodású szériák is születhetnek. „Feldolgozásban és szemléletben is azt érzem, hogy olyan megoldásokat hoznak, ami manapság is csak egy független színházi társulatban van” – mondta Tasnádi, rögtön példát is hozva: A hátrahagyottak egyik jelenete -amikor fehér ruhában némán dohányoznak - akár Bodó Viktor- vagy Mundruczó Kornél-rendezés is lehetne.
A szakértők is mind vérbeli sorozatrajongók
Lapozz, a cikk folytatódik!
Fotó: HBO Magyarország
Oldalak
