Lifestyle

Már csak pár nap, és jön a Semmelweis-film tévépremierje

Semmelweis Ignác az anyák megmentőjévé vált, amikor rájött, hogy mi okozza a gyermekágyi lázat. Felfedezéséről Koltai Lajos rendezett filmet. A Semmelweis tévépremierjére már csak néhány napot kell várni.

Egy tragikus hős megrendítő históriája

A Semmelweis tévépremierje december 29-én lesz a Dunán – írja az MTI. Vida József, a Semmelweis producere az M1 Ma reggel című műsorában vasárnap reggel hangsúlyozta, hogy nem életrajzi filmet vagy dokumentumfilmet igyekeztek készíteni, hanem azt a pillanatot akarták megragadni, amikor Semmelweis Ignác az anyák megmentőjévé vált, amikor rájött, hogy mi okozza a gyermekágyi lázat. Elhangzott, hogy Semmelweis Ignác tragikus hős volt, akinek felfedezését annak idején elutasították, de ő kitartott a felismerése mellett és szembement a bécsi orvostársadalommal.

A producer elmondta, hogy Koltai Lajos rendezőt nem kellett sokat győzködni, hogy hosszú hiátus után üljön vissza a rendezői székbe. Vida József szerint a rendezőt magával ragadta a forgatókönyv, és nagy elszántsággal vetette bele magát a munkába. A produkcióban a tapasztalt mesterek mellett tehetséges fiatal színészek is szerepeltek, amilyen a Semmelweis Ignácot alakító, Junior Prima-díjas Vecsei H. Miklós – emelték ki a műsorban.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      2026-ban kerülhet a mozikba a kultikus animácis film, a Shrek ötödik epizódja, melynek magyar változatában már biztosan nem Gesztesi Károly fogja megszólaltatni a címszereplőt. Vajon tényleg a...
      Sztárok
      Korda György is a jelöltek között volt férfi zsűritag kategóriában a Televíziós Újságírók Díjátadón – a gálán az énekessel és Balázs Klárival népszerűségük titkáról, valamint idei terveikről...
      Utazás
      Hadja Lahbib, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa minden EU-s állampolgártól "72 órás önellátást" kér.
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.
      Sztárok
      Tegnap este rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja gálát, amely Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus...
      Sztárok
      Jóval azelőtt, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalosan is egy pár lettek, a hercegné már az egyetemi évek alatt elzavarta a nőket a leendő király közeléből – ráadásul nem is akárhogyan.