Köztünk élő Főnixek: két inspiráló történet az újrakezdésről

Az idén már a negyedik évaddal jelentkező Richter Főnix Közösség újabb három sikeres újrakezdéstörténettel bővült. A Közösség egyik célja, hogy a programban bemutatott bátor nők – akik nem csak felálltak egy nehéz élethelyzetből, hanem beszélni is mertek róla – másokat is inspiráljanak. (x)

Gondoskodás a közösségben

Ahogy a nők gondoskodnak a világról, a Richter úgy gondoskodik a nőkről – ez a Richter Gedeon Nyrt. Richter a Nőkért elnevezésű programjának mottója. Az évek óta sikeres program keretében közösségépítő szándékkal életre hívott Richter Főnix Közösség kezdeményezés 2021-ben is bemutatja azokat a bátor nőket, akik bár nagyon mélyen voltak, de Főnixmadár módjára újjászülettek, és motiváló történeteiket bátran megosztják másokkal is, így ösztönözve sorstársaikat a továbblépésre.

Szabó Lilla

Szabó Lilla, artistaművész, igazi főnixmadár. Kislány kora óta egyetlen cél lebegett a szeme előtt: cirkuszi artistának készült. B terve nem volt arra, mi mást is csinálhatna az életben, hiszen lételeme a mozgás. Ám egy hatméteres zuhanás véget vetett minden addigi tervének. Mindennek ellenére úgy döntött, nem adja fel. Önmaga fizikai és lelki korlátait átlépve Főnixként született újjá. Lillát, a Richter Főnix Közösség legújabb tagját Jakupcsek Gabriella, a Főnix Közösség egyik társalkotója kérdezte.

cirkuszi artista zuhanás baleset újrakezdésEgy hatméteres zuhanás vetett véget addigi tervének.

Mi történt azon a bizonyos napon?

2011-ben kaptunk egy szerződést Angliába, egy cirkuszhoz. Az előadás közben egy rosszul megkötött csomó miatt partnernőmmel a földre zuhantunk. Ez a hatméteres esés, ami valószínűleg csak egy pillanat volt, nagyon élénken él bennem. Olyan, mintha lassított felvételen látnám magamat kívülről, ahogy esek le. Akkor még nem tudtam, de nyílt combcsonttörésem volt.

Hogyan telt a felépülés időszaka?

Mivel a műtét során az izmaimat átvágták, nagyon sok idő volt a gyógyulás. Az is rengeteg időt és energiát vett igénybe, hogy egyszerűen csak felemeljem a lábam. Újra kellett tanulnom járni, a térdem ma se hajlik rendesen. De akkor eldöntöttem, hogy kimászom ebből. Az hajtott tovább, hogy nem fogok otthon ülni, nem fogok megelégedni azzal az állapottal, ami van.

szabó lilla légtornász újrakezdésSzabó Lilla, artistaművész, igazi főnixmadár.

Hol találtad meg a te utadat?

Kaptam egy légtornász tanári felkérést. Mindig úgy gondoltam, hogy az artistapályám végén tanítani szeretnék, ez most kicsit előbb következett be, mint terveztem. De egy percig sem bánom, hogy így alakult. Sokkal jobban ki tudok teljesedni így, hogy a tanítványaimat segítem, átadom a tudásomat, és nem magamat építem. Hiszen ez oda-vissza hat: ahogy ők fejlődnek, és egyre sikeresebbek, az épít engem is. Ma már úgy gondolok a balesetemre, hogy nem baj, hogy ez megtörtént, mert most nem itt lennék, nem azt csinálnám amit szeretek.

Ha kíváncsi vagy Lilla történetére, itt nézheted meg a róla készült filmet!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.
      Fashion&Beauty
      Ennek a vintage stílusú frufrunak a modern változata finom, légies hatást kelt, ami tökéletes választás lehet egy romantikus, mégis elegáns megjelenéshez.