Csak az emberek 1 százaléka tudja megfejteni ezt a optikai illúziót - neked sikerül?
Ezt a kifejezést rejtette az ábra
Még ha sikerült is kitalálnod a megfejtést, bizonyosak vagyunk benne, hogy ez az optikai illúzió jó néhány fejfájással teli percet szerzett számodra. Nem vagy ezzel egyedül, ugyanis a Mirror cikke szerint Hectic Nick új feladványa szinte kivétel nélkül mindenkit kiborított. A férfi mindenesetre elárulta a megoldást: ha tényleg kellően összpontosítottál, akkor a "bad eyes" ("rossz szem") kifejezésre bukkanhattál az ábrán.
A TikTok-felhasználók egy része szerint egyszerűen képtelenség rálelni a szövegre a szimbólumok rengetegében. Volt azonban olyan felhasználó is, aki poénosra vette a figurát: "Nekem nem is rossz a szemem!" - írta tréfálkozva. Egy másik versenyző azt tanácsolta sorstársainak, hogy ne szemből pillantsanak rá az ábrára, hanem próbáljanak meg kissé oldalra sandítani, s akkor jobban kivehető lesz a szöveg.
Akármennyi bosszúsággal teli percet is okozott a felhasználóknak, Nick posztja kiugró siker lett, amit az is jelez, hogy csaknem negyedmilliónyian lájkolták, a poszt alatti kommentek száma pedig a 40 ezerhez közelít.
Neked sikerült önállóan, segítség nélkül megoldanod a fejtörőt? Ha igen, akkor magad is az előkelő 1 százalékhoz tartozol.
Fotó: 123rf
Újfent lehetőséget kapsz, hogy számot adj átlagon felüli szellemi képességeidről. Ne szalaszd el! Biztosíthatunk: remek mókának nézel elébe.