Mobiltiltás: a kormányszóvivő őszintén elmondta, hogy szünetekben miért nem jó, ha a gyerekeknél van az okostelefon

Elindult az új tanév, ami ugye abban hozta a legnagyobb változást, hogy a diákoknak le kell adniuk a telefonjaikat. Vitályos Eszter kormányszóvivő szerint szünetben sem jó, ha náluk van a készülék.

Lesznek olyan tanulók is, akik biztosan trükközni fognak

Az új tanév kezdetével jelentős változások léptek életbe a magyarországi iskolákban a mobiltelefonok és más okoseszközök használatával kapcsolatban. Az új jogszabály célja, hogy javítsa a diákok figyelmét és teljesítményét az iskolai órák alatt.

A jogszabály előírja, hogy a diákoknak a tanítási nap kezdetén le kell adniuk a mobiltelefonjaikat, amelyeket az iskola által kijelölt, biztonságos helyen tárolnak a tanítási nap végéig. A tanárok és az iskolaőrök jogosultak lesznek ellenőrizni a diákok csomagjait, és szükség esetén elkobozni a tiltott eszközöket.

Az igazgató egészségügyi, a tanár pedagógiai okokra hivatkozva engedélyezheti a használatot. Azt meg kell jelölni, mire szól az engedély, de a rendelet elég tág kereteket szab. Vitályos Eszter kormányszóvivő azonban nem szeretné, ha szünetben is ott lenne a diákok kezében a telefon. A galériánkban megmutatjuk, hogy miért!

Kutatások kimutatták, hogy a mobiltelefonok jelenléte negatívan befolyásolja a diákok figyelmét és teljesítményét, ezért döntött úgy a kormány, hogy szigorúbb szabályozást vezet be ezen a területen.
Kattints a további képekért!

Természetesen elkerülhetetlen, hogy a diákok ne trükközzenek, és lehet a szülők is fognak, ha valami fontos miatt akarják elérni a gyereküket az iskolában.

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A leendő királyt a húga anyagilag messze túl is szárnyalhatja - mondja a szakértő.
      Sztárok
      Láttad már David Guetta legidősebb gyermekét? A 21 esztendős Tim Elvis nagyon sármos férfivá érett, és még ha akarná, sem tudná letagadni híres édesapját.
      Fashion&Beauty
      Meghan Markle-nek kiválóan ért a divathoz, mesteri érzékkel válogatja össze a szereléseit, így nem csoda, hogy arra is ráérzett, milyen nadrágtípus most a sláger.
      Lifestyle
      A Skorpiónak ma érdemes felkeresnie az idősebb rokonait. Napi horoszkóp.
      Egészség
      A tanulmányokat idős embereken végezték, de a biológiai öregedést fiatalabb korban is lassítani tudják, így érdemes minél hamarabb bevetni őket.
      Utazás
      Úgy néz ki hazánkban egyre komolyabban veszik majd, ha valaki agresszíven viselkedik a tömegközlekedési eszközökön.