Most először lett női köztársasági elnöke Magyarországnak
A magyar Országgyűlés alelnöke március 10-én 12 óra előtt kihirdette: Novák Katalin nyerte a parlamentben megrendezésre került államfőválasztást. Ő az első nő Magyarországon, aki betöltheti a köztársasági elnöki tisztséget. Mandátuma öt évre szól.
Lezárult az államfőválasztás
Latorcai János, a magyar Országgyűlés alelnöke március 10-én délelőtt kihirdette: Novák Katalin nyerte a parlamentben megrendezésre került államfőválasztást - adta hírül a Telex. Novák az első nő, aki betöltheti a köztársasági elnöki tisztséget. 137 szavazattal nyerte meg a választást, hivatalát májusban foglalhatja el. Öt évre szól a mandátuma, és egyetlen alkalommal választható újra.
A másik államfőjelölt, Róna Péter 51 vokssal maradt alul, de a szavazás során öt érvénytelen szavazatot is leadtak a Telex tudósítása szerint.
Beszédében Novák Katalin szót ejtett az orosz-ukrán háborúról. A frissen megválasztott magyar államfő azt mondta, az Oroszország által indított invázió "védhetetlen és megmagyarázhatatlan", továbbá hangsúlyozta: „A magyarok békét akarnak. Mi, nők nem a háborút akarjuk megnyerni, hanem a békét.”
Novák Katalin úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány után ránk szabadult "egy másik pusztító vírus", egy olyan országban dúl háború, ahol magyarok aggódnak a jövőjükért, az életükért. Kitért arra is, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat nagyköveteként Kárpátaljára látogatott, hogy kifejezze a nemzet szolidaritását azon honfitársaink iránt, akik ott maradtak.