Munkahely és magánélet - Hol és hogyan húzzuk meg a határt?
Párkapcsolatok
Az egyik legnépszerűbb téma, sok embert érdekel, hallgatja szívesen az akár tündérmesébe illő sztorikat. Az érintett a fellegekben jár, csak vigyorog, minden rózsaszín. Borzasztó aprólékosan lehet elmesélni akár egy randevú részleteit, az eljegyzésről vagy az esküvői előkészületekről már nem is beszélve. Szappanopera módján működik, kialakul a követők köre, akik a világért sem akarnak kimaradni egyetlen részletből sem. Együtt örülnek velünk, a mi boldogságunk átragad rájuk is, már a ténytől feltöltődnek.
Viszont folyamatos információt szolgáltatni időigényes dolog, talán nem is lehet néhány percben elmondani, a hallgatóság is változik, szóval a munkaidő egy jelentős része ezen hírek, események megosztásával telik. Amíg mi magunk érezzük, hogy hol a határ, addig nincs is különösebb baj. Ha viszont már a körülöttünk dolgozó kollégákat kezdi zavarni, feszélyezni, a munkájukban hátráltatni az állandó locsogásunk, akkor kellene észbe kapnunk, és megálljt parancsolni magunknak. Ennél a felfokozott örömteli érzelmi állapotnál csak egy rosszabb van! Ha szakítottunk, elhagytak, elváltunk és a sor folytatható.
Nem is gondoljuk, hogy mennyire terhes tud lenni, ha a kollégánk a munkahelyünkön, munkaidő alatt folyamatosan zúdítja ránk élete meghatározó eseményeit. Nehéz kitérni előle, ha nem hallgatjuk meg, hamar ránk sütik, hogy nem vagyunk eléggé empatikusak, biztosan irigykedünk. Közben nem akarunk mélyen belefolyni a témába, elég a kevesebb információ, szeretnénk egy kis távolságot tartani. Ráadásul tisztában vagyunk azzal, hogy azért kapjuk a fizetésünket, hogy a ránk bízott feladatokat elvégezzük. Határidőre, jó minőségben.
Babavárás
Az egyik legörömtelibb esemény! Csodálatos érzés meg-és átélni. A fellegekben járunk. Azt gondoljuk, ez a csoda még nem történt meg mással, mi vagyunk a kiválasztottak. Csak halkan jegyzem meg, ez a csoda már sok millió emberrel megtörtént, és meg is fog történni. Ez egy nagyon kényes terület mind a vállalat, mind a kismama részéről, és véleményem szerint a kismama intelligenciájától függ, hogy ezt a néhány hónapot hogyan tölti a munkahelyén. Sajnos vannak rossz tapasztalataim, ezért is választottam ezt a témakört.
Ez egy olyan áldott állapot, amivel nem kellene visszaélni. Feltételezve egy normális, gondtalan terhességet, ez az állapot nem szólhat arról a munkahelyen, hogy hogyan tudok kitérni a „nem szeretem” feladatok elől, hogy tudom a munkaidőm jelentős részét locsogással, élménybeszámolóval tölteni, miközben helyettem végzik el a kollégák a munkát. A munkában töltött időm esetlegessé válik, nem lehet számítani rám, bármikor otthon maradhatok, orvosi vizsgálatra hivatkozhatok, és a sor végtelen. Aki pedig esetleg számon kéri az el nem végzett munkát rajtam, az egy önző, irigy, biztosan gyermektelen, besavanyodott kolléganő lehet. Hogy jön ahhoz, hogy ilyen földhözragadt dolgokkal fárasszon? Őszintén megmondom, bennem nagy ellenszenvet vált ki ez a viselkedés, mert igazságtalannak érzem a többi tisztességesen dolgozó kollégával szemben. Egyébként ez egy múló állapot.
Szerencsére sokkal több ellenpéldát láttam. Rengeteg azon kismamák száma, akik tisztességesen végigdolgozzák a terhességüket, nem élnek vissza az állapotukkal, nem igényelnek külön, kiemelt bánásmódot, figyelmet, nem terhelik folyamatosan a kollégáikat, hanem normális keretek közt számolnak be időről időre a terhességük alakulásáról. Én ezt a fajta hozzáállást nagyon tisztelem, és szívből együtt tudok örülni a kismamával. Lehetőségeimhez képest pedig még támogatom is, ahol tudom.
Mi a tanulság? Lapozz!
Fotók: nymag.com, thetinybutton.com
Oldalak
Hasonló cikkek
