Mi is az intelligencia valójában 1.

Sokan még mindig az IQ-tesztek kitöltésével mérik intelligenciájukat, pedig mostanra már bebizonyosodott, hogy nem pusztán ez határozza meg sikerességünket. Aki hallott már az EQ-ról, az bizonyára tudja, hogy az érzelmi intelligencia sokkal fontosabb az életben való boldoguláshoz, mint az, hogy hány pontot érünk el egy hagyományos IQ-teszten.

Mit nevezünk érzelmi intelligenciának?
Az, hogy hogyan mérhető egy ember intelligenciája, már az 1900-as évek elején foglalkoztatta a tudósokat, ezért hamarosan ki is fejlesztették az IQ-teszteket. Ám gyorsan fény derült arra, hogy a magas intelligenciahányados csupán 20 %-át teszi ki a sikeres életvitelt befolyásoló tényezőknek. Mi alkotja tehát a fennmaradó 80%-nyit?

Mostanra kiderült, hogy az érzelmi intelligencia fejlettsége meghatározza az emberekkel való viszonyainkat, azt, hogy mennyire vagyunk jó vezetők és azt is, milyen jól fizető állást és pozíciót töltünk be. Hogyan lehetséges ez? Sajnos még kevésbé ismert a tény, hogy az érzelmi fürgeség fejlesztésére olyan gondot kell fordítani már iskolás korban, mint például az olvasás vagy az írás készségének fejlesztésére.

 

Miért fontos a fejlesztés?
Vannak, akik alacsonyabb, míg mások magasabb szintű érzelmi életet élnek. Kutatások bizonyították, hogy azok, akik magasabb EQ-val rendelkeznek, jobbak önmaguk ösztönzésében, kitartóbbak, fékezni tudják indulataikat, vágyaiknak kielégítését késleltetni tudják, hangulatváltozásaikat könnyebben kiegyensúlyozzák, ambiciózusak, jobban ismerik önmagukat, valamint bele tudják képzelni magukat más helyzetébe. Biztosan találkoztunk már olyan emberekkel, akik valósággal elbűvölik környezetüket, ők magasabb érzelmi szinttel rendelkeznek, hétköznapi nyelven a karizmájukkal, bájukkal hódítják meg a többi embert.

 

Hogyan mérhető az intelligencia?
Ma már léteznek tesztek az érzelmi intelligencia mérésére, akár az interneten is találhatunk olyan kérdéssorokat, amelyek megválaszolásával egy rövid elemzést kaphatunk személyiségünk ezen részének jelenlegi állapotáról.

 

Hogyan fejleszthető?
Gyermekkorunk hozadéka az érzelmi intelligencia, nagymértékben hozzájárul fejlettségünkhöz, hogy milyen neveltetést kaptunk. Amerikában azonban már iskolákban is bevezették az EQ oktatást. Szerencsére már nálunk is foglalkoznak a témával tanfolyamok keretein belül, ahol fejleszthetjük éntudatosságunkat, megtanulhatjuk az önmenedzselés képességét, társainkkal való együttműködést. Fontos viszont kiemelni, hogy pusztán egy tréningen való részvétel nem hozza magával feltétlenül az érzelmi intelligencia szintünk emelkedését, fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy motiváltak legyünk és valóban változtatni akarjunk. Fontos a folyamatos gyakorlás és a visszajelzések figyelése. Érdemes időt szánni érzelmi fejlődésünkre, hogy könnyebben megbirkózzunk a stresszhelyzetekkel, szembeszegüljünk a kihívásokkal, könnyebben tudjuk rendszerezni a gondolatainkat és nagyobb nyomás alatt is tökéletesen tudjuk végezni munkánkat.

 

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Kétségkívül Anne Hathaway korunk egyik legszebb és legjobb formában lévő sztárja, ám azt sokan nem tudják, hogy a színésznő nem csupán a természetnek, hanem saját tudatosságának is köszönheti, hogy...
Lifestyle
Az Oroszlánok az év végéhez közeledve egyre jobb formában lesznek. Íme a december havi egészség horoszkóp.
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Fashion&Beauty
Ez az ünnepi időszak leggyönyörűbb és legnépszerűbb árnyalata, nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a körmösétől.
Lifestyle
A Vízöntő dörzsölheti a markát, mert egy új pénzügyi új lehetőség kínálkozik számára. Napi horoszkóp.
Egészség
Ha te sem szeretnél egy jól sikerült este után macskajajjal ébredni, akkor mindenféleképpen érdemes megfogadnod a szakértő tanácsát, és elkerülni három olyan étel fogyasztását az alkoholfogyasztás...