200 éves a magyar Himnusz: íme 3 hihetetlenül érdekes tény Kölcsey Ferenc költeményéről, amiről még biztos nem hallottál!

Január 22-én ünnepeltük a magyar kultúra napját, ennek alkalmából pedig hoztunk három elképesztő érdekességet a Himnuszról. Te hányat ismertél közülük?

Kölcsey ekkor fejezte be a Himnuszt

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, ugyanis állítólag ezen a napon készült el a magyar Himnusz tisztázata, valamint ez a dátum került az eredeti papír aljára is. Kölcsey Ferenc magyar költő, politikus és nyelvújító 1823-ban végzett művével, amit a nemzeti újjászületés hajnalán, szatmárcsekei magányában álmodott meg. Előtte az országunknak nem volt hivatalos himnusza, helyette a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű énekek, míg a református magyarságé a Tebenned bíztunk című zsoltár volt. Összeszedtünk most néhány érdekességet, amit vélhetően te sem tudtál, galériánkban mutatjuk a részleteket!

Az útlevelünkben is megtalálhatjuk a Himnuszt: a műanyag adatlapon dombornyomással látható a kézirat egy részlete, míg az útlevél lapjain az UV-fény alatt mutatkozik meg a megzenésített verzió kottája.
Kattints a további képekért!

A magyar nyelv rendszere sok szempontból logikus, ennek ellenére rengeteg szabályt, illetve kivételt kell észben tartanunk, ha helyesen szeretnénk írni. Összegyűjtöttünk három kifejezést, amelyet szinte mindenki rosszul használ.

Leadfotó: Wikipédia/Anton Einsle

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...