Lifestyle

Koporsókba zárta a gyerekeket ez a nő, pedig még éltek - Nem hiszed el, miért vetemedett erre

Az 1900-as évek elején élt egy fiatal nő, aki koporsóba zárta a gyerekeket. De miért vetemedett erre? Olvasd el Irena Sendler hihetetlen történetét - nem fogod egyhamar elfelejteni ezt a kivételes asszonyt.

Ki volt Irena Sendler?

Irena Sendler 1910-ben született Varsóban. Bár édesapja meghalt, amikor a kislány még csak 7 éves volt, Irena nagyon sokat tanult tőle és példaképének tekintette. Az egyik legfontosabb lecke, amit apjának köszönhetően elsajátított, az az volt, hogy mindig segítsen a szükséget szenvedőknek. Amikor Irena felcseperedett, ideje nagy részében a szegényekkel törődött, nővérként ruhákat, ételt osztott nekik.

Az 1930-as évek végén azonban kirobbant a második világháború. A náci Németország sorra kebelezte be az országokat, 1939-ben Lengyelországot is elfoglalta: Irena szörnyülködve nézte, ahogy a helyi zsidókat a varsói gettóba tömörítik és úgy bánnak velük, mint az állatokkal. Elhatározta, hogy akcióba lép: támogatóival együtt több mint 3000 hamis iratot készítettek a zsidóknak, hogy el tudjanak menekülni az országból. 1942-ben csatlakozott az újonnan megalakult Zsidómentő Tanácshoz (Zegota), ahol rögtön a gyermekekkel foglalkozó részleg vezetője lett: részt vett a lurkók kiszöktetésének szervezésében és lebonyolításában.

A gettón belüli tífuszjárvány kitörése lehetővé tette Irena számára, hogy egészségügyi vizsgálatokra hivatkozva bejuthasson a gettóba, ahonnan válogatott módszerekkel csempészte ki a kicsiket.

Miért zárta koporsóba a gyerekeket Irena? Lapozz!

Fotók: brightside.me

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Sztárok
Bejelentette visszavonulását Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok. A rajongók érzelmesen búcsúztak az úszótól, de fel voltak rá készülve, hogy eljön ez a pillanat.
Lifestyle
Ahogy a kutyák példát mutatnak a feltétel nélküli szeretetben, úgy taníthatnak meg minket arra is, hogyan legyünk jobb társak az élet minden területén.
Lifestyle
Két varázslatos, empatikus jegyről van szó, akik szinte magnetikusan vonzzák a nárcisztikus személyiségeket.
Lifestyle
Zendaya megosztotta rajongóival kedvenc salátareceptjét, ami kiváló választás lehet a rohanós napokra, ráadásul bár nagyon laktató ás tápanyagdús, egy dekát sem fogsz hízni tőle!
Lifestyle
Alaposan belerázódott a palackvisszaváltásba Magyarország is, és kezdenek kialakulni az úgynevezett MOHU-trendek.
Egészség
Sejted, hogy melyik az az ital, amivel megelőzheted az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés kialakulását, és melyik az, ami növeli ennek az esélyét? Nos, egy tanulmányból most végre kiderült a...