Így takaríthatod ki egyszerűen a szőnyegeidet
A szőnyeg és más kárpitok tisztítása talán az egyik legnehezebb feladat, ráadásul igencsak időigényes. Ma már számtalan tisztítószer közül választhatunk, de nem árt néha visszanyúlnunk nagymamáink praktikáihoz, hogy meggyorsítsuk a feladatot. Összeszedtük a legjobb trükköket, hogy a végeredményként biztosan tiszta szőnyegeket kapjunk.
Tea
Legtöbbször az elhasznált teafilterek a szemetesben kötnek ki, pedig érdemes félretennünk őket, hiszen akár a szőnyegek kitakarításához is nagy segítségünkre lehetnek. A még nem teljesen kiszárított teafüvet érdemes a szőnyegre szórnunk és azután alaposan átdörzsölnünk vele a felületet. Azután egyszerűen csak porszívózzuk át alaposan az egészet, és így olyan eredményt kaphatunk, mintha most hoztuk volna el a tisztítóból a szőnyegünket. A szőnyeg vagy a fotel kárpitjának felfrissítéséhez pedig egy kevés zöldteát spricceljünk a felületre, hagyjuk rajta legalább negyed órát, majd porszívózzuk ki alaposan.
Burgonyakeményítő, szódabikarbóna, szappan
Egy kevés burgonyakeményítő, szappanreszelék és szódabikarbóna némi langyos vízzel elkeverve csodákat művelhet a szőnyegeinkkel. Nem csak szagtalanná teszi, hanem a foltokat is eltünteti az anyagból. A foltos felületbe dörzsöljük bele ezt a keveréket és hagyjuk rajta akár fél órán keresztül is. Azután pedig egy nedves szivacs segítségével mossuk ki a keveréket a szőnyegből. Ha megszáradt a felület, akkor érdemes még egyszer át is porszívózni, hogy biztosan kijöjjön az összes tisztítószer a szőnyegből.
Só
A só is egy nagyon sokoldalú tisztítószer a háztartásunkban, így akár a szőnyegeinknél is bátran alkalmazhatjuk. Egy kevés só segítségével felfrissíthetjük az anyag színét, ehhez elég csak beszórnunk a felületet és egy éppen csak nedves seprűvel vagy kefével átdörzsölnünk a szőnyeget. Ezután porszívózzuk fel alaposan az összes sót, így újra eredeti színében fog pompázni az összes szőnyegünk.
Ecet és víz
Az ecetes víz szintén nagyon sok háztartási munkában jelent nagyszerű segítséget, így a kárpitok tisztításában is. Nem túl nagy foltok esetében érdemes bevetnünk ezt a módszert. Vigyük fel a foltra az ecetes keveréket, hagyjuk rajta egy kis ideig, majd nedves ruhával alaposan töröljük át a felületet.