Sztárok

Máris lekerül a TV2 képernyőjéről A Nagy Ő: ez a műsor jön helyette

Január 26-án startolt el a TV2 képernyőjén az immár hosszadalmas múltra visszatekintő párkereső reality, A Nagy Ő legújabb, hetedik évada, a nézők azonban nemsokára búcsút is inthetnek Stohl Andrásnak, s a színész kegyeiért versengő hölgyek egyre fogyatkozó csapatának.

Így lett Stohl Andrásból az új Nagy Ő

2025 nyarán derült ki, hogy tíz évnyi együttélés, valamint öt év házasság után elválik második feleségétől Stohl András. A hírek szerint a Jászai Mari-díjas színész az elmúlt esztendők során eltávolodott nála két évtizeddel fiatalabb nejétől, Kócsi Vicától, akit a válás után ismét eltalált Ámor nyila.

Nem sokkal később az is kiderült, hogy a híresség elvállalta a TV2 párkereső reality-je, A Nagy Ő főszerepét. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ötlettel régi kollégája, Till Attila kereste meg Stohl Andrást, aki végül hosszas beszélgetést folytatott Fischer Gáborral, a csatorna a TV2 programstratégiai és tartalomgyártási igazgatójával: eleinte nem akarta vállalni a felkérést, végül azonban mégis rábólintott, mert színes és izgalmas kihívásnak vélte A Nagy Ő-ben való szereplést, ráadásul a magánéletében beállt sajnálatos változások is arra ösztönözték, hogy - kezdeti ellenérzései dacára - kötélnek álljon.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Nagy Ő hetedik szezonjának első részét január 26-án mutatta be a TV2, a nézők pedig azóta is végletekig felfokozott kíváncsisággal követik Stohl és a kegyeiért versengő hölgyek fordulatokkal tűzdelt közös történetét. Ugyanakkor hamarosan sok néző arcáról hervad majd le a mosoly, mivel a tévécsatorna hamarosan leveszi műsoráról a reality-t.

Lapozz, a cikk folytatását a galériában találod!

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Meryl Streep gyermekei közül többen is a művészvilágban találták meg a helyüket, 40 éves lánya, Grace pedig nemcsak tehetségével, hanem édesanyjára emlékeztető vonásaival is rendre magára vonja a...
Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.