Szívrohamot kapott, 90 percig halott volt, majd visszahozták az életbe: ezt látta a túlvilágon az idős férfi
A 61 éves Alistair Blake életét gyökeresen megváltoztatta az egyszerre szörnyű és elgondolkodtató élmény.
Kilencven percig odaát
Különleges adományt (vagy hatalmas csapást?) kapott a sorstól a 61 esztendős Alistair Blake: a férfi kilencven teljes percen át megtapasztalhatta, milyen halottnak lenni. Alistair ugyanis szívrohamot kapott, és bár a felesége mindent megtett azért, hogy életben maradjon - még az életmentő műveletek között számon tartott kardiopulmonális újjáélesztéssel (CPR) is próbálkozott -, a férfi másfél órán keresztül valóban halott volt. A Mirror cikke szerint a mentősöknek végül sikerült újraéleszteniük a beteget, s így visszahozták a klinikai halál állapotából. Nem volt azonban könnyű dolguk: egy órán át küzdöttek Alistair életéért, de végül sikerrel jártak.
A férfi, miután állapota stabilizálódott, még arról is be tudott számolni környezetének, milyen impulzusok érték odaát. A 61 éves beteg azt mondta: semmiféle fényt, semmilyen alakot nem látott az alatt a sorsdöntő 90 perc alatt, sőt még hangokat sem hallott. Teljes üresség vette körül, ami mégsem volt számára ijesztő, épp ellenkezőleg: inkább nyugtatólag hatott rá.