A válság miatt 2023 elején bezárhat a magyar szállodák egynegyede

Baldauf Csaba, a szállodaszövetség elnöke az ATV Híradójának azt mondta: a hazai szállodák 20-25%-a tervezi, hogy 2023 elején ideiglenesen bezárja kapuit az egekbe szökő energiaköltségek miatt.
Óriási érvágást jelenthet az iparnak
A magyar szállodák mintegy 20-25%-a tervezi, hogy az egekbe szökő energiaköltségek miatt ideiglenesen bezárja kapuit 2023 elején - nyilatkozta az ATV Híradójának Baldauf Csaba, a szállodaszövetség elnöke.
A szolgáltatók fixáras, határozatlan idejű szerződéseket mondanak fel, helyette pedig a spotáras konstrukciót, vagyis a napi áramvásárlást ajánlják fel. Bali Gábor független energiapiaci szakértő úgy fogalmazott: sokféle szerződés van, a szolgáltatók is kényszerhelyzetben vannak. Hozzátette: a szerződések egy részében a kereskedő jogosult árat módosítani.
„Ez nem jelent alapvetően szerződésszegést, ez egy szerződés szerinti teljesítés, azzal a jogával él a kereskedő, ami a szerződésben általában benne szokott lenni, hogy bizonyos feltételek mellett ezt a szerződést fel tudja mondani. Ugyanilyen joga van természetesen a felhasználónak is” - mondta Bali.
A szállodák szintén elesnek a fixáras áramszerződésektől. A szállodaszövetség elnöke azt ATV-nek azt mondta, az ágazat 60-70%-a térhet át napi vételezésre. A fogyasztás egy részét viszont előre kell kifizetni. Ez, illetve az egyéb költségek komoly veszteséget jelenthetnek az iparnak.
Képünk illusztráció
Fotó: 123rf
Lapozz, rögtön folytatjuk!
Oldalak
