18 évig semmibe vették a diplomáját - 100 éve hunyt el az első magyar orvosnő

Harcolt azért, amiben hitt
1880 februárjában tért haza. Itthon is orvosként kívánt tevékenykedni, diplomájának elismertetése azonban rendkívüli akadályokba ütközött: 1881. március 31-én letette a hazai egyetemi tanulmányokhoz feltétlenül szükséges érettségi vizsgát (Magyarországon második nőként), majd 1882 májusában kérte orvosi oklevelének elismertetését. Kérelmét a pesti orvostanári kar ugyan támogatta, de Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter – az érvényes törvényekre hivatkozva – elutasította a honosítást.
Ekkor elvégzett egy bábatanfolyamot, és szülésznőként dolgozott. Szilassyval kötött házassága időközben végleg felbomlott, betegek sokaságának kezeléséből tartotta fenn családját, emellett pedig ebben az időben írta meg A nők munkaköre című tanulmányát, amivel a nők számára is kedvező iskolareform mellett foglalt állást. Minden olyan szervezkedésben részt vett, amely a nők egyenjogúsítását tűzte ki céljául.
1887-ben másodszor is férjhez ment Wartha Vincéhez jeles vegyész, műegyetemi tanárhoz, majd 40 éves korában, 1888-ban megszületett Vilma lányuk. Férje kérésére felhagyott szülésznői gyakorlatával, és elméleti kérdésekkel foglalkozott. Ezekben az években sem adta fel orvosi oklevelének elismertetése iránti igényét, ami ekkorra már az egész női társadalom problémájaként jelentkezett.