Lifestyle

Több száz hamvasztásra váró holttest sziklacsontját vette ki egy magyar orvos és egy boncmester: elképesztő, mit tettek a maradványokkal

A pécsi boncmester pénzt is kapott az orvostól a holttestekből kiszedett csontokért. A Pécsi Törvényszék felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést szabott ki az elkövetőkre.

Csak akkor lehet eltávolítani, ha a beteg életében nem tiltakozott ellene

A bíróság közleménye szerint az ügy elsőrendű vádlottja a pécsi fül-orr-gégészeti klinikát irányította a bűncselekmény elkövetésekor, másodrendű társa pedig boncmesterként dolgozott a patológián, ahol munkairányítói jogkörrel is bírt. Az ügy harmadrendű vádlottja adjunktus, fül-orr-gégész szakorvos, intézetigazgató-helyettes volt. A klinika 2019 januárjában két napra, magyar és külföldi orvosok részére – sziklacsontfúrás gyakorlásának céljából – kurzust szervezett, melyet széles körben hirdettek meg. A sziklacsont a koponyán a halánték egyik csontja, melyet orvostudományi egyetemi oktatási felhasználás végett holttestből kizárólag kórbonctani vizsgálat során és abban az esetben lehet eltávolítani, ha ellene az elhunyt életében nem tiltakozott.

A kurzuson az klinikaigazgató személyenként 3-3, holttestekből kivett sziklacsontot biztosított volna a résztvevőknek. Az igazgató 2018. február környékén vállalta magára a sziklacsontok beszerzését, azokat pedig a másodrendű vádlott boncmesteren keresztül akarta beszerezni.
Kattints a további képekért!

Hosszú idő után újra bemutatták Paul Hindemith egyik korai operáját, a Sancta Susannát, melynek új, minden ízében 21. századi interpretációja rendesen megfeküdte a közönség gyomrát.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Elhunyt Diesel vom Burgimwald. aki Rexet alakította a kultikussá vált sorozatban. Sokan tudják, hogy mennyire okos volt, és rengetegen búcsúztak tőle.
      Sztárok
      Kádár L. Gellért egy csapásra ismertté vált, amikor a TV2 műsorra tűzte az új magyar történelmi sorozatot, a Hunyadit, melyben a színművész a címszerepet alakítja. Évtizedekkel ezelőtt azonban még...
      Lifestyle
      Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.
      Lifestyle
      Horribilis összegű bírságot kell fizetned, ha megszeged ezt a szabályt, és a hatóságok sajnos senkivel nem kivételeznek.
      Sztárok
      Meghan Trainor 2014-ben robbant be a köztudatba és egy csapásra nagy népszerűségre tett szert, a napokban azonban nem zenei karrierjével hívta fel a figyelmet, hanem azzal, hogy látványos...
      Lifestyle
      Szánj néhány percet erre a rendkívül egyszerűen és könnyen kivitelezhető tesztre, hiszen hamar kiderülhet belőle, hogy kell-e tartanod a korai halálozás veszélyétől.