Lifestyle

Ha így hívnak, akkor megpecsételt a sorsod: sikeres, gazdag és boldog leszel

Azt már régóta tudjuk, hogy minden keresztnévnek van valamilyen jelentése, viszont egy tanulmányból az is kiderült, hogy nagy mértékben befolyásolhatja az egész életünket. Azt mondják, hogy a név, amit viselünk nagymértékben meghatározza a munkahelyi- vagy éppen magánéleti sikereinket. Mennyire igaz hiszen van, akit rengeteget cikiznek a neve miatt, de akad olyan is, akinek egyenesen menő a keresztneve. A The Knowledge Academy kutatócsoportja arra a következtetésre jutott, hogy egyes személynevek mögött álló emberek mondhatni sikerre vannak ítélve.

Nevek, amik vonzzák a sikert

A szakértők összesen ötszázezer önéletrajz tanulmányozása után jutottak erre az eredményre. Tehát néhány név viselőjét úgy tűnik egész életében siker és jólét kíséri. Egy régi mondás szerint - 'Nomen est omen' - a nevünk a sorsunk. Több kutatás is alátámasztotta ezt a mondást, ugyanis tudatosan, vagy tudattalanul, amikor megismerkedünk valakivel kialakul róla egy első benyomás már a neve alapján. Vegyünk egy egyszerű példát; Takács Mária lehet, hogy pimaszul fiatal és egy laza személyiség, azonban a nevéből kifolyóan régimódinak fogjuk érezni. 1973-ban két amerikai tudós, H. Harari és J.W. McDavid rájött arra, hogy a teljesítményünk és a nevünk között összefüggés van. Az is kiderült, hogy a modernebb nevű személyek általában jobb tanulók, mint a klasszikus, régies neveket viselő társaik. A vizsgálat szerint az újszerű, illetve a két keresztnévvel rendelkezők magasabb intelligencia is társul. Lapozz a cikk folytatásáért!

Lapozz a nevekért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Sztárok
A Nirvana frontembere csupán 27 éves volt, amikor úgy döntött, saját kezével véget vet az életének, ám előtte még hátrahagyott egy drámai búcsúlevelet.
Sztárok
"Harminc éven át a víz volt az otthonom, egy szentély, ahol megnyugvást és erőt találtam. Attól a pillanattól kezdve, hogy gyermekként először raktam a lábam a medencébe, tudtam, hogy valami...
Sztárok
Rihanna pillanatok alatt lenyűgözte rajongóit, amikor nemrégiben megmutatta, hogy kétgyermekes édesanyaként is ugyanolyan szuper dögös és magabiztos, mint korábban.
Fashion&Beauty
Meghan Markle-től azt szoktuk meg, hogy általában luxusmárkás ruhákkal, cipőkkel és kiegészítőkkel tölti fel a gardróbját, viszont az egyik most igencsak népszerű szettje egyáltalán nem ebbe a...
Lifestyle
Utazás
A festői tájak, a történelmi települések és a természet nyújtotta nyugalom mind-mind magával ragadják az idelátogatókat. Ráadásul Krk nemcsak a tengerparti pihenésre vágyóknak kínál rengeteg élményt...