Mit tegyek, ha úgy érzem, hogy utál a főnököm?
A főnök-beosztott viszony egy nagyon kényes kapcsolat, az alárendelt fél könnyen úgy érezheti, hogy a vezető nem szereti őt. Mit tehet ilyenkor a dolgozó? Szóljon, ne szóljon, mondjon fel? Szakértőnk, Őri Júlia buseiness-és manager coach tanácsait olvashatjátok.
Miből gondolom? Milyen jelek vannak?
A munka világában ez egy nagyon kényes, nehezen megfogható, bizonyítható helyzet. Nagyon eltérő személyiségek vagyunk, eltérő értékrenddel, érzékenységgel, tapasztalattal, kultúrával, a múltunkból hozott emlékekkel. Azzal is fontos tisztában lenni, hogy mindenkinek más a valósága. Az én valóságomat csak én ismerem. Gondoljunk bele, egy helyzetet hány féleképpen lehet értelmezni, magyarázni, gondolkodni róla. A valóság nagyon szubjektív. Ám éppen ezért, ami engem bánt, bosszant, indulatot, vagy akár örömöt vált ki belőlem, az bennem van, bennem dolgozik, és ettől érzem jól vagy pocsékul magam.
A főnök-beosztott viszony alá-fölérendeltséget jelent. A szervezeten belül nem tudom megkerülni a főnökömet. Ez egy szoros munka kapcsolat, ami időnként félresiklik. Ha folyamatosan azt érzem, hogy nem becsülik meg a munkám, nem kapok visszajelzést, fizetésemelést, nem kapok lehetőséget fejlődni, a feladatok agyon nyomnak, nem egyenlő a bánásmód a többi kollégával, sértő, akár személyeskedő megjegyzést kapok, akkor joggal merül fel bennünk, hogy nem mi vagyunk a főnök szíve-csücske. Persze sokan megrázzák magukat, és elintézik a kérdést annyival, hogy nem barátkozni járnak a munkahelyükre. Ilyen a főnök, tudomásul kell venni. Ez viszont a problémát nem oldja meg, csak a szőnyeg alá söpri.
Viszont nagyon sok embert ez a helyzet feszít, romlik a teljesítménye, nem érzi jól magát a munkahelyén, frusztrált, ingerült, amit megpróbál elfojtani, vagy otthon kiadni magából. Azokon, akik fontosak, akiket szeret.
Van kiút? Mit tehetek?
Egyéni vérmérséklet kérdése, hogy ki meddig bírja ezt a lelki terhelést. De előbb-utóbb kiborul a bili, és a tartalma ránk ömlik.
Azt tanácsolom, hogy próbáljuk megelőzni azt a helyzetet, amikor már elveszítjük a kontrollt a viselkedésünk felett. Hiszek az őszinte, udvarias, a másik tiszteletén alapuló tényszerű beszélgetés erejében. Magamról, az érzéseimről, konkrét példákon keresztül beszélni a főnökömmel. Persze erre a beszélgetésre készülnünk kell. Soha ne a harag, düh, sértettség legyen a beszélgetés alapja. Ne őt kritizáljuk, kerüljük a személyeskedő megjegyzéseket. Felnőtt módon, tényekre alapozzuk a beszélgetést. Segítsük a főnököt is abban, hogy megértse, mi a mi gondunk, mi feszít, bánt minket. Időnként olyan banális dolgokon csúszik félre a helyzet értelmezése.
Erre a beszélgetésre kérjünk előre időpontot, ne ajtóstól rohanjuk le. Még a beszélgetés témáját is megmondhatjuk neki, időt és lehetőséget adva arra, hogy ő is végig gondoljon dolgokat.