Lifestyle

A nap jelentése a gyerekrajzokon - A színnek, a sugarak hosszának és alakjának is van üzenete

Gyerekrajzelemzéssel foglalkozó sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk. Kárászné Tomanó Ágnes grafológus szakoktató, szaktanácsadó az első részben azt vizsgálta, a ház mérete alapján mi játszódhat le a lurkó lelkében, a másodikban a fa, a harmadikban az emberábrázolás, mint szimbólum tartalmát elemezte. Most a nap jelentését tanulmányozza.

Ha a nap nem citromsárga, akkor baj lehet

A nap a kis rajzoló szeretetigényét, és a kapott szeretetet jelképezi. Kerülhet apai és anyai oldalra, a lényeg, hogy citromsárga legyen. A más színekkel rajzolt napok már negatív tulajdonságokat közvetítenek. A narancssárga nap gyakori a gyermekrajzokon, ez arra utal, hogy az édesapa felől csak akkor érkezik szeretet, ha bizonyos feltételek, elvárások teljesítésre kerülnek a gyerek részéről. A kékre rajzolt nap hűvös, hideg érzelmekről árulkodik, míg a vöröslő napkorong és vörös napsugár pozitív érzelmek helyett tettlegességre utal az adott szülő irányából.

A nap sugarai is sokfélék lehetnek: hosszukat, alakjukat tekintve nagyon változatos képet kapunk, ha megnézünk pár kis alkotást. A legjellegzetesebbek: a szúrós, jégcsap-sugarú napok, vagy az egy hosszabb, egy rövidebb sugár váltakozása, olykor megjelenhet sugár nélküli nap, azaz maga a napkorong is. Olykor szemüveg kerül a napra, de akadt már kalózkötéses nap is a kezembe. Jelentésüket könnyen megfejthetjük, hiszen a környezetből érkező szeretet megérzéséről van szó.

A lemenő nap negatív üzenetet sugallhat

Ha jégcsapos a napsugár, akkor az a szeretett személy érzelmi hidegségét jelzi, a váltakozó sugarak a nem folyamatosan áradó, hanem inkább mindig akadályokba ütköző szeretet-kimutatásról szólnak. A rövidlátó napok arról mesélnek, hogy a gyermek úgy éli meg, nem őt szeretik elsősorban. A sugár nélküli napkorong félelmeket, szorongást jelez a kis rajzoló részéről. Szorongásai, félelmei gátolják abban, hogy igazán fogadni tudja a környezete szeretetét.

A lemenő napok abban az esetben nem jelentenek negatív dolgot, amennyiben pár napja, vagy pár hete a család közös programként naplementét nézett, vagy egy barát, barátnő mesélt részletesen a gyereknek erről a jelenségről. Egyéb esetben – főleg ha más grafológiai jelek is alátámasztják – pszichológus segítségére van szükség, hogy kiderítsük, mi bántja a kis rajzolót.

A második oldalon konkrét gyerekrajzokat elemez a grafológus - kattints!

Fotó: artforkidshub.com

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.