Zaklatják a gyereked? Így tanítsd meg rá, hogy kezelje

A túlzott csipkelődések és a zaklatás szinte mindennaposak az iskolákban. Sokkal többet fordulnak elő, mint azt gondolnánk, úgy, hogy arról a felnőtteknek legtöbbször tudomásuk sincs. Úgy sejted, hogy a te gyerekedet is bántják? Előfordulhat, hogy fél elmondani neked, vagy szégyelli magát, amiért nem mer kiállni a támadói ellen. Adunk néhány tippet, hogyha mégis hozzád fordul, segíteni tudj neki.

Találj valamit, amiben igazán jó

Ahhoz, hogy ki tudjon állni magáért, vagy elő merjen hozakodni a témával, önbizalomra lesz szüksége. Méghozzá egy jó nagy adagra. Erre úgy tud szert tenni, ha olyan aktivitásokban vesz részt, amiben nagyon ügyes. Bátorítsd új hobbikra, beszélgess vele az eddig elért sikereiről és mond el neki, milyen jól végzi a dolgát. Ettől jobban fogja érezni magát a saját bőrében, de segít növelni az önképét és a magabiztosságát is.

Nem szégyen segítséget kérni

Kisgyerekként elképesztően nehéz dolog kiállni magadért. Néhány fiatal képes rá, de többen vannak azok, akik szégyenlősök és bizonytalanok és ezzel nincs semmi baj, hiszen ebben a korban folyamatos fejlődésen mennek keresztül, testileg és lelkileg is. Épül a személyiségük is, viszont ebben nagy kárt tud tenni a végtelennek tűnő bántalmazás. Tanítsd meg a kis lurkót, hogy nem ciki segítséget kérni. Forduljon a barátaihoz, vagy a kedvenc tanárához és legyen őszinte.

Iskolás gyerekek kibeszélik a lányt a háta mögött zaklatják

Éreztesd vele, hogy meghallgatják

Beszélgessetek arról, ami az iskolában zajlik, akár vele történik, akár egy osztálytársával. Érezze, hogy meghallgatják és megértik, min megy keresztül. Már annak a tudata, hogy ott vagy és segítesz neki, nagy megkönnyebbülés lehet. Érthető, ha felzaklat az eset, de vigyázz rá, hogy ne reagálj túlzott érzelmekkel, mert megijedhet. Azt gondolhatja, hogy ő zaklatott fel és bezárkózhat. Ami a legfontosabb: ne próbáld megtalálni az okát, hogy miért pont a te gyereked zaklatják. Erre nincs magyarázat, hiszen senki sem érdemli meg, hogy így bánjanak vele.

Lapozz, a cikk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Anno még szeptemberben élesedtek a Digitális Állampolgár alkalmazás funkciói, a parlament azonban megszavazta, mikortól jön el a korszak, amikor már a személyazonosító igazolványt sem kell magunkkal...
Sztárok
Január 6-tól minden hétköznap délután láthatják a nézők az ikonikus sorozat epizódjait az első résztől.
Sztárok
Kedd este félbe kellett szakítani Az imposztor című darabot a Pesti Színházban. Csak később derült ki, hogy az előadást a Kossuth-díjas Kern András rosszulléte akasztotta meg. A színészhez mentőt...
Sztárok
Ősz szakáll, hosszú haj, furcsa mosoly: az Osztrák Tölgy egészen új arcát mutatja a nézőknek.
Utazás
Az érdekes utazáson négy laposföld-hívő és egy nem laposföld-hívő vett részt. A cél az volt, hogy az előbbiek a saját szemükkel lássák: az Antarktiszon 24 órán keresztül nem megy le a nap.
Lifestyle
Ha te is valami olyan desszertet szeretnél az asztalra tenni az ünnepek alkalmából, ami hamar elkészül és még finom is, mégsem kell vele pepecselni, akkor ezt a receptet imádni fogod.