Göncz Árpád azt hitte felkötik, így a börtönőr nyugtatta meg, hogy az nem fog fájni

Az egykori köztársasági elnök fejében végig az járt, hogy halálos ítélet vár rá, és fel fogják akasztani. Végül egészen más fordulatot vett a történet.

A börtönőr elég morbid módszerrel próbálta megnyugtatni Göncz Árpádot, akit 66 évvel ezelőtt ezen a napon ítéltek el

Göncz Árpád az 1956-os forradalom után került a kommunista rezsim célkeresztjébe. A forradalom leverése után a Kádár-kormány megtorló intézkedéseket hozott, és számos forradalmi vezetőt, köztük Göncz Árpádot is letartóztatták.

Az egykori köztársasági elnököt és társait a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való vezető szerep vádjával ítélték el, ami akkoriban a legkomolyabb vádak egyike volt.

A galériánkban megmutatjuk, mi történt pontosan 66 évvel ezelőtt ezen a napon. Göncz rettegett attól, hogy felakasztják!

Nagy Imréék szörnyűséges tárgyalása után talán a második legjelentősebb politikai pernek a Bibó István, Göncz Árpád és Regéczy-Nagy László elleni büntetőeljárás tekinthető. Alig egy hónappal később emeltek ellenük vádat, hogy Nagy Imrét és társait felakasztották.
Kattints a további képekért!

A néhai köztársasági elnök özvegye 97 éves volt.

Leadfotó: MTI Fotó – Kovács Tamás

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Dave Bautista, a Marvel-filmek egyik legnépszerűbb sztárja az utóbbi időben teljesen átszabta a külsejét.
Sztárok
II. Erzsébet brit királynő két évvel ezelőtt távozott az élők sorából. A szomorú évforduló apropóján megható igaz történettel rukkolt elő a Mirror a néhai uralkodónő utolsó napjáról.
Lifestyle
Óvatosan a bizalommal! Az alábbi három jegynél féltékenység kihívásokat hozhat a héten.