Egy farsangi tanulság
Hogy is van a mondás? Egy fecske nem csinál nyarat – de az első farsangi jelmezt kereső poszt képes lavinát elindítani az online szülői csoportokban. Például az egyik Wednesday-jelmezt kereső poszt alatt bíráló kommentekkel bombázták az anyukát, aki azt is leírta, hogy a hatévese imádja a sorozatot.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu. A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
Természetesen agyrém (vagyis beláthatatlan következményekkel jár), hogy egy ilyen kicsi gyerek számára elérhető ez a sorozat, de megdöbbentő volt sok kommentelő „vehemenciája” is. Ami ennél jobban megragadt, hogy ezek a szülők már a farsangi jelmezeket intézik! Nehogy úgy járjak, mint tavaly! – kúszott be a gondolat. Ebben a cikkben felidézem az egy évvel ezelőtti farsangunk szívbemarkoló tanulságait a saját házunk tájáról, ahol mindenkinek sepregetni érdemes.
Derült égből villámcsapás
Épp hátradőltem a kanapén vacsora után, amikor azzal jelent meg a férjem, hogy a fiunk nem tud elaludni, mert aggódik, hogy nem lesz kész a farsangi jelmeze. Kiderült, hogy ő ezt szűrte le abból, ahogy a vacsoránál beszéltem róla. Meg kellett erőltetnem magam, hogy előhívjam a jelenetet. Valószínűleg fennhangon panaszkodtam arról, hogy nekem nem lesz időm elkészíteni a jelmezt, mert annyi dolgom van. Persze én már akkor is tudhattam, hogy meg fogom oldani, készen lesz a jelmez, csak hát ventiláltam a fiamra való tekintet nélkül. „De majd kitalálok valamit!” Valószínűleg az utolsó mondatnak annyi súlya lehetett, mint egy tollpihének, mivel azt nem hangosítottam ki, amin utána törtem a fejem.
Fontos megérteni magunkat
Valószínűleg az késztetett hangos panaszkodásra, hogy beláttam, magamat szorítottam sarokba a halogatással. Két estém van, és még azt se tudom, hogy hogyan készítsem el a jelmezét! Szembesültem azzal, hogy végig se gondoltam, hogy másnap estig elfoglalt vagyok. Mit érezhettem akkor? – próbáltam utólag felidézni. Sanszos, hogy a tudattalan szégyenérzetemet próbáltam elfedni a fiúk elől is a hangos méltatlankodásommal. Mert ugye aki hangosan mártirkodik, annak nem szokás felróni a hiányosságait.
A változtatás kulcsa
Amíg nem értjük meg magunkat, hogy miért úgy cselekedtünk egy helyzetben, addig nem fogunk tudni változtatni a rossz szokásainkon – berögzült sémáinkon. Pedig különösen fontos volna, amikor másokra is hatással vagyunk vele. Nagy híve vagyok a visszatekintésnek, amikor összevethetjük egy korábbi viselkedésünket, reagálásunkat a jelenlegivel. Még érdekesebb ezt megtenni évek távlatából, mert ha előrelépést, pozitív változást tapasztalunk, az jó hatással lesz ránk. Muszáj bezsebelni ezeket a „sikereket”, hogy munícióval szolgáljanak a nagyobb lélegzetvételű kihívásainkhoz, mert cseppet sem könnyű szülőnek lenni. Én most egy korábbi cikkem alapján vissza tudtam tekinteni az előző év farsangi történéseire – éppen idejében ahhoz, hogy idén tudatosan elkerüljem a halogatás csapdáját. (Mégha időnként egy látszólag rossz esemény árnyékból fontos megélések birtokába is juthatunk.)
A konyhapszichológia is sűrűn hozza azt az intelmet, hogy ne fojtsuk el az érzéseinket, mert az elfojtott érzelmek megbetegítenek. Azonban csupán erre alapozva nem túl elegáns – sem hiteles –, összeráncolt szemöldökkel hibáztatni elesett társunkat, mert egy élethelyzet ennél jellemzően sokkal árnyaltabb. És bizony egymás társai vagyunk már csak olyan értelemben is, mint emberi lények, akik mind élnek valamilyen lélektani elhárító mechanizmussal, hogy védjék saját integritásukat. Például elfojtással.
Leadfotó: 123rf.com
Oldalak
