Ezután kétszer is meggondolod, hogy rendelsz-e kaját: ravasz trükkel élnek az éttermek

Mit szól ehhez a Wolt és a Foodpanda?
A G7 megírta továbbá: a nagy nemzetközi gyorskiszolgáló étteremláncok nem dolgoznak dupla étlappal, náluk – talán a nagyobb forgalom és az ehhez esetleg könnyebben kiharcolható alacsonyabb jutalék következtében – nem merült fel eddig, hogy ne érné meg kifizetni a futárcégek jutalékát.
A portál megkereste a futárcégeket is az ügyben. A Foodpanda azt mondta, hogy nincs jogi lehetősége a saját platformján kívüli éttermi partnereinek árszabását meghatározni, azonban mindig azt javasolja a partnereinek, hogy mindenhol azonos árakat alkalmazzanak, hiszen a konzisztens és transzparens árazással tartós kapcsolatot építhetnek ki a vásárlóikkal. Hozzátették, hogy a szerződött partnerek által fizetett jutalék függ az igénybe vett szolgáltatásoktól, azokkal arányosan nő, fontos azonban kiemelni, hogy mindkét esetben csak a Foodpandának köszönhető bevétel esetén kell jutalékot fizetni, teljesítményarányosan, tehát a partnereinknek egyik esetben sincs fix költsége (például havidíj). Kizárólag abban az esetben van költségük, ha rendelés történik a rendszeren keresztül. „Mindennek köszönhetően egy a házhoz szállításhoz esetleg nem értő és ennek beindításához tőkével sem rendelkező partnernek is megvan a lehetősége, bárhol az országban, hogy pár nap alatt belevágjon a támogatásunkkal” – tették hozzá.
A Wolt is ehhez hasonlóan reagált, valamint azt is elmondták, hogy eltérően ítélik meg az éttermi partnereink, hogy mi a jobb megoldás számukra: amiatt, hogy a házhoz szállítást eleve kényelmi szolgáltatásnak tekintik, magasabb árat meghatározni, vagy éppen hogy nem emelni az árakon, mert a kiszállításnál viszont nincs terített asztal, kiszolgálás, éttermi hangulat. „Az ételrendelés esetén az árat azonban sokkal markánsabban befolyásolja az, hogy míg helyben fogyasztás esetén csak 5 százalékos az áfa, kiszállított rendelésnél 27 százalék – ami már önmagában jelentős különbség” – fogalmazták.
Mennyibe kerül egy randevú itthon és mennyit költenek rá külföldön? Egy kutatás választ ad a kérdésre. Egy éttermi vacsora, egy üveg bor és két mozijegy árát hasonlították össze 56 nagyvárosban. Elképesztő eltérések mutatkoztak az adott országok között.
Fotó és leadfotó: 123rf
Oldalak
