Ennyi mindennel menthető az elsózott leves: ez a 4 legjobb trükk

Nagyon bosszantó tud lenni, amikor legjobb szándékunk ellenére is elrontjuk a család kedvenc levesét azzal, hogy elsózzuk. Azonban ilyenkor sem kell kétségbe esni, néhány trükknek köszönhetően ugyanis pillanatok alatt megmenthető a végeredmény!

Próbáltad már valamelyiket?

Lehetünk akármilyen jártasak a konyhában, olykor mindannyian vétünk valamilyen hibát főzés közben: elég egy apró, rossz mozdulat, esetleg egy váratlan telefoncsörgés, ami elvonja a figyelmünket, vagy csak annyi, hogy aznap a szokásosnál fáradtabbnak érezzük magunkat, a baj bármikor megtörténhet. Általános baki például, hogy túl sok só kerül az adott fogásba, ami így az asztalra kerülve fogyaszthatatlanná válik – ilyenkor jogosan érezzük magunkat csalódottnak, hiszen oda a több órás munkánk. Viszont jó, ha tudjuk, hogy kár ilyen esetben csüggedni, tudniillik bizonyos praktikák simán kihúznak minket a csávából; galériánkban felsoroljuk a legjobb módszereket, amiket érdemes bevetni, ha véletlenül túl sósra sikerül a leves!

A krumpli régi trükk, de nem tökéletes megoldás. Bár magába szívja a felesleges sót, ugyanakkor a levesből is vizet von el. Többféle zöldséggel (például répa, karalábé) és megfelelő mennyiségű vízzel vagy alaplével hígítva hatékonyabb.
Kattints a további képekért!

Főételek mellé gyakran választunk rizst kísérőnek, azonban olykor nehéz eltalálni a megfelelő mennyiséget, így sokunknál előfordul, hogy ebéd után jóval több lesz a maradék, mint ahogyan azzal előre számoltunk – azonban nem szükséges, hogy a szemetesben landoljon, a másnapos köretből ugyanis még számos izgalmas dolog készülhet.

Leadfotó: 123rf

Forrás: Bors

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Létezik egy filléres, vegyszermentes módszer, ha azt szeretnéd, hogy a kertedben lévő összes gyom, ami a járdaszegély mellett vagy a sóderágyból nő, eltűnjön egy életre.
Utazás
A MarketWatch Guides nemrégiben érdekes listát állított össze azokról az autókról, melyek a legtöbb kilométert képesek megtenni azt követően, hogy műszerfalukon kivillant az üzemanyagszint-jelző...
Lifestyle
Dudás Gergely (alias Dudolf) friss képrejtvénye a világ egyik leghíresebb meséjét idézi meg, méghozzá fergeteges stílusban!