Lifestyle

Donald Trump: Orbánnak igaza volt

Szigorított biztonsági intézkedések közepette tartotta Donald Trump választási gyűlését szombaton Michigan államban, az elsőt az után, hogy egy héttel korábban merényletkísérletet hajtottak végre ellene – írja az MTI.

Újabb választási gyűlést tartott Donald Trump

A Grand Rapids városában tartott választási eseményt, szemben a július 13-i nagygyűléssel, zárt csarnokban rendezték, és ez volt az első, amelyen Donald Trump és hétfőn megnevezett alelnök-jelöltje, J.D. Vance közösen vett részt. Michigan állam az elnökválasztás szempontjából meghatározó, a billegő államok között tartják számon, ahol republikánus és demokrata győzelemre egyaránt esély van.

Donald Trump beszédének elején felhívta a figyelmet arra, hogy szinte percre pontosan egy héttel korábban történt a fegyveres támadás a Pennsylvania állambeli Butlerben tartott nagygyűlésen, egyben köszönetet mondott a merényletkísérlet után érkezett jókívánságokért, valamint a gyors ellátásért a helyi kórházban.

Úgy fogalmazott, hogy csakis „isteni kegyelemből” állhat ott egy héttel később Michigan államban. Megemlékezett Corey Comperatore-ról, aki a közönség tagjaként a lövöldözésben életét vesztette, hősnek nevezve a korábbi tűzoltót. Donald Trump elnökké választása esetén ismét határozott fellépést ígért az illegális bevándorlással szemben, és azt mondta, hogy megroppantja az úgynevezett "migránsbűnözést" , azaz az illegálisan az országban tartózkodók által elkövetett bűncselekményeket.
Kattints a további képekért!

A Donald Trump kampánygyűlésén merényletet elkövető férfi egyedül cselekedett, és egyelőre nem találják nyomát annak, hogy valamilyen mentális betegségben szenvedett volna vagy bármilyen ideológiát követett volna – mondta el vasárnap Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...
      Sztárok
      A közönség a Hunyadi minden egyes történelmi szereplőjéhez egy színész arcát társítja, de vajon hogyan nézhettek ki e valóban létezett személyek a középkorban? A választ a mesterséges intelligencia...
      Sztárok
      Március végén szexuális zaklatási vádak miatt állt bíróság elé a 76 éves Gérard Depardieu, aki a vádlottak padján egy meglepő, az ügyhöz azonban kevéssé kapcsolódó bejelentéssel borzolta a kedélyeket...