Sokkoló részleteket meséltek az HBO szakértői a csernobili atomkatasztrófáról
A tragédiát feldolgozó sorozat pillanatok alatt hatalmas népszerűségre tett szert.
Szakértők beszélgettek
Az 1986. április 26-án bekövetkezett csernobili atomkatasztrófáról készült sorozat kapcsán HBO szakértői beszélgettek a minisorozat eddig látott részeinek elementáris hatásáról, és a múltbéli valóság sokkoló részleteiről.
.jpg)
Beolvasta a hírt, fegyelmit kapott
A Vlagyimir I. Lenin Nukleáris Létesítményben, azaz Csernobilban történteket eseményeket Magyarországon is óvatosan kezelték. A bejelentés nem tartalmazott konkrétumokat, és óvintézkedésekre vonatkozó információkkal sem szolgált, a sajtóban a következő napokban is inkább a május elsejei felvonulást propagálták. Az eset sajtótörténeti szempontjáról Bedő Iván, a HVG újságírója beszélt, aki 1986-ban a Magyar Rádióban dolgozott turnusvezetőként, ő olvasta be anno nyugat-európai hírforrásokra támaszkodva a nem cenzúrázott, valódi hírt az atomkatasztrófáról. Mivel a Magyar Rádióban hallgatták többek között a londoni, washingtoni, moszkvai, illetve a Szabad Európa rádiót, ki tudták egészíteni az MTI által kibocsátott visszafogott és hiányos hír, amit maga Bedő olvasott be. Az eset után fegyelmit kapott, és három hónapra eltiltották bizonyos munkáktól.
Miért titkolták?
A válaszra Rácz András, a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense világított rá. Az akkori szovjet pártvezető Mihail Gorbacsov, aki a katasztrófa évében a szovjet politika élén állt, elsősorban hatalma megszilárdításával volt elfoglalva, az ukránok élén pedig a kommunista Vlagyimir Scserbickij állt, aki minden áron el akarta titkolni a történteket. A szovjet tájékoztatáspolitikáról sokat elmond, hogy fél évvel korábban volt egy irtózatos földrengés Tádzsikisztánban, a lakosság mégsem tudott róla semmit – az egy hónappal korábbi mexikói földrengésről bezzeg kitelepült tudósítás volt. A beszélgetés során Rácz kiemelte, hogy a Szovjetúnió egy óriási adminisztratív gépezet volt, ahol több, mint két millióan dolgoztak az államapparátusban, ami hozzájárult a rendszer lomhaságához. Emiatt pedig a baleset után értékes órákat veszítettek. „Benne volt a szovjet apparátusban az a szocializáció, hogy néha az a legjobb, ha nem csinálunk semmit, majd elmegy a vihar, valaki más megoldja” – mondta Rácz annak kapcsán, hogy senki nem mert döntést hozni, ez pedig komoly késlekedést okozott.
Elégett a film is
Az első képeket a helyszínről- drónok hiányában - egy bátor fotóriporter készítette, aki meggyőzött egy helikopterpilótát, hogy a felrobban erőmű fölé repüljenek. Ám annyira erős volt a sugárzás, hogy a film nagy része elégett még a gépben, de néhány kockát sikerült azért megmenteni, és abból tudtak tájékozódni a kár mértékéről.
Atom mítosz
Akkoriban az emberek fejében kettévált a jó atom és a rossz atom fogalma: utóbbi miatt van hidegháború, de arra felkészült az ország, előbbi pedig az, ami Csernobilban van és teljesen biztonságos, az a népért van. „Az atomháború kívülről fenyegető valami volt, miközben ott volt a békés, szerethető, olcsó és könnyű energiát adó erőmű, ami ott dorombolt a szomszédban és mindenki nagyon szerette, mert munkát adott” – foglalta össze Rácz. Ezzel összefüggésben eltérően más országoktól, a Szovjetúnióban próba sem volt, a lakossággal nem gyakoroltatták be, hogy különböző fokozatú incidensek esetében mi a teendő.
Nem tudták, hogy veszélyes
Perger András, a Greenpeace klíma- és energiakampány-felelős munkatársa, elmondta, hogy a legnagyobb probléma az volt, hogy az erőműben dolgozó üzemeltetők nem tudtak arról, hogy a reaktor fel tud robbanni. Másrészt a katasztrófa péntekjén a vezérlőteremben a 4-es blokkon kísérletet hajtottak végre úgy, hogy nem volt jelen magasan képzett műszaki ismeretekkel rendelkező szakember. Ráadásul sem a műszakvezető sem a technikusok nem voltak kiképezve arra, hogy mit kell csinálni, ha nem megfelelő a reaktivitás szintje, a téves következtetés pedig elindított egy olyan eseményláncolatot, ami végül a robbanásokat előidézte.
Még mindig van sugárzás
A beszélgetés résztvevői kitértek az atomerőműben történtek korabeli, és a mai napig tartó hatásaira is. A sugárterhelésből a legtöbbet arányosan Belorusszia kapta, a Csernobiltól északra lévő Vörös-erdőben pedig egyszerűen elégtek a fák „Iszonyatos erőforrások árán, de sikerült megmenteni a világot végül” – mondta Perger. Bár nemrég került egy második szarkofág is Csernobilba, a szakemberek szerint „csak” újabb száz évet nyertünk a sugárzás ellen.
Káros hatások
Máig kérdéses, hogy az élővilágban pontosan mennyi kárt okozott a katasztrófa, és milyen mértékű összefüggés van például a daganatos betegségek, nemzőképtelenség, szürkehályog, vagy a kitelepítettek körében fellelhető, nagy arányú depresszió, alkoholizmus és a sugárszennyezettség között. Az akkori adatok szerint az 1986. április 26-án bekövetkező tragédia miatt kétszázezer abortusz történt és robbanást követően ezrek szenvedtek poszttraumatikus stressz szindrómában, de velük senki nem foglalkozott. A robbanás után Pripjatyot, Csernobilt és a közelben lévő180 kisebb falut pillanatok alatt kiürítették, a kitelepített embereknek csupán másfél órájuk volt arra, hogy összepakolják az életüket. Ráadásul abban a hitben voltak, hogy pár nap múlva visszatérhetnek, így csak a legszükségesebbeket csomagolták össze. De persze soha többé nem tudtak hazamenni.
A sorozat sikerének titka
A Csernobil sikerének titkát a beszélgetés házigazdája Szabó M. István, a napi.hu szakújságírója a Nobel-díjas belarusz író és oknyomozó újságíró Szvetlana Alekszejevics Csernobili ima című, megrázó dokumentumregényének is tulajdonítja, amellett, hogy a sorozatbeli színhasználat, kameramozgás, beállítások és a vágás – szinte tökéletesen idézi az akkori időket. A második részben lévő helikopter lezuhanást például szinte kockáról-kockára úgy csinálták meg – archív felvételekre támaszkodva –, ahogy az a valóságban történt.
Fotókon a hús-vér emberek, akiket az atomkatasztrófát bemutató sorozatban megformálnak a színészek.
Leadfotó:123rf
Oldalak
