Lifestyle

Columbiai űrsikló rejtélyes tragédiája: az asztronautáknak esélye sem volt a túlélésre

Vizsgálatok

Ekkor már a hangsebesség 18-szorosával 61 170 méter magasan hasított a jármű, majd 60 km magasan egyszerűen a darabjaira hullott. Az asztronautáknak esélyük sem volt a túlélésre, ugyanis a forgás közben a kabinon komoly sérülések keletkeztek, így a levegő kiszivárgott, majd a nagy légellenállás és a magas hőmérséklet miatt szét is szakadt. A NASA szerint 84 ezer roncsdarabot sikerült fellelni, ami nagyjából az űrsikló 40 százalékát tette ki. A roncsok mellett az űrhajósok földi maradványait is megtalálták, ezeket DNS-vizsgálattal tudták azonosítani a szakértők. A vizsgálatokból kiderült, hogy a NASA számos hibát elkövetett, hiszen a szigetelőhabbal már korábban is problémák voltak, ám ezzel egyáltalán nem foglalakoztak, továbbá a bizottság megállapításai szerint a legénység megmentését meg lehetett volna kísérelni az Atlantis űrsikló február 10-i felküldésével. A vizsgálatok után számos szigorítást bevezettek, sőt újabb missziót csak 2006-ban indítottak, három évvel a katasztrófa után.

Leadfotó: 123RF.com

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Lifestyle
Az Oroszlán nagy áttörést érhet el az életében. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Angelina Jolie fantasztikus estélyit választott a 2024-es Golden Globe-gálára: a színésznő minden jelenlévőt lenyűgözött, pompás megjelenését pedig egy jó darabig még biztosan emlegetni fogjuk.
Egészség
Lehet nem is figyelsz rá, és rutinból mosod a fogad, de ilyenkor jönnek elő azok a hibák, amik hosszú távon meg fogják bosszulni magukat.
Fashion&Beauty
Szeretnél az új évben egy kis frissességet és merészséget vinni a stílusodba? Idén télen nem csupán a sötét árnyalatok és a klasszikus darabok kerülnek előtérbe. Itt az ideje, hogy felfedezd a fehér...
Sztárok
Hajnal Bettina hiába lett a 2023-as Nagy Ő győztese, Jákob Zoltánnal később szétmentek, és a következő párjával sem maradtak együtt túl sokáig.
Lifestyle
Elképesztő, hogy milyen messzire tudnak elmenni az internetes bűnözők, hogy megszerezzék a Windows felhasználók adatait.