Bruce Willis újra akcióban - Mozipremierek a héten
A héten kaphatunk az alkalmon és kényeztethetjük párunkat a várva várt legújabb Die Hard mozival vagy beülhetünk barátnőinkkel egy természetfeletti jelenségekben gazdag és felettébb cselekménydús románcra is, ami a jó és a rossz örök küzdelméről szól. Nem utolsó sorban pedig egy klasszikus Dickens-regény új köntösbe bújtatott feldolgozását is bemutatják a héten a hazai mozik.
Die Hard – Drágább, mint az életed
Végre megérkezett a hazai mozikba a Die Hard-széria ötödik része, amire a hazai közönségnek különösen fájhatott már a foga, hiszen a rendező, John Moore és csapata fővárosunkban forgatta a film számos jelenetét. A történet ettől függetlenül főként mégis Moszkvában játszódik, ugyanis kedvenc akcióhősünk, a még mindig fantasztikus formában lévő John McClane (Bruce Willis) megtudja, hogy fia, Jack (Jai Courtney) kicsinek nem éppen nevezhető zűrbe keveredett Moszkvában. Hazai vonatkozásban nemcsak az esetleges statisztaként szereplő barátainkat keresgélhetjük majd a vásznon, hanem olyan magyar sztárokat is kiszúrhatunk egy-egy jelenetben, mint például Ganxsta Zoli, Kamarás Iván, Növényi Norbert vagy Árpa Attila. Egy profin kivitelezett és látványos akciófilmre számíthatunk a New York-i kemény zsaru szokásos, kissé szarkasztikus humorával megfűszerezve, az pedig csak hab a tortán, hogy legnagyobb örömünkre hazánk fiai is felbukkannak a filmben. Ha netán még nem sikerült kitalálni kedvesünknek a meglepetést Valentin-napra, akkor üljünk be vele a moziba, majd utána jöhet a kényeztetés - de ezúttal nekünk!
Lenyűgöző teremtmények
Az éhezők viadala után ismét egy nagy sikerű sorozat első regényének filmváltozatát láthatjuk a mozikban. Ezúttal Kami Garcia és Margaret Stohl népszerű könyve lett mozgóképre adaptálva. Lena Duchannnes (Alice Englert) egy igazán különleges lány, mivel természetfeletti erővel rendelkezik, ám ifjúságának kellős közepén, a 16. születésnapján fog eldőlni, hogy ez a képessége a Fényé vagy a Sötétségé lesz-e. Ráadásul még egy újdonsült szerelem is tovább bonyolítja a helyzetét a jóképű Ethan Wate (Alden Ehrenreich) személyében, aki elvágyódik kicsinyke szülővárosából, Gatlinből, mivel izgalmasabb életet szeretne. Kívánsága pedig hamarabb teljesül, mint ahogyan azt remélte, az események egyik pillanatról a másikra ugyanis nem várt fordulatokat vesznek mindkettejük életében. A sztoriról röviden ennyit, a rendezőről, Richard LaGraveneséről pedig annyit, hogy a Halászkirály legendájának forgatókönyvéért Oscar-díjra jelölték, a P.S. I Love You direktoraként pedig sokunk szemébe csalt könnyeket 2007-ben. Továbbá a ma még viszonylag ismeretlennek számító főszereplők mellett azért kijutott bőven a nagy nevekből is: Jeremy Irons és Emma Thompson képviselik az Ocsar-díjas mellékszereplők gárdáját, mellettük pedig Viola Davis és Emmy Rossum is feltűnik majd ebben a lélegzetelállító romantikus-fantasztikus filmben.
Szép remények
Charles Dickens ma már klasszikusként számon tartott, 1861-es romantikus regényének legújabb feldolgozásában Jeremy Irvine alakítja az árva Pipet, akit egy rejtélyes jótevő felemel a szegénységből, a hányattatott sorsú kisfiú pedig felnőtt úriemberként rögtön gyerekkori szerelme után ered. Románcuk azonban nem nevezhető egyszerűnek vagy akadályoktól mentesnek, hiszen a bájos Estella, akit a Borgiák című sorozatban megismert Holliday Grainger kelt életre, tele van meglepő titkokkal, amelyek Pipre nézve szörnyű következményekkel járhatnak. Mike Newell, A Harry Potter és a Tűz Serlege, illetve a Négy esküvő és egy temetés rendezője meghagyta hagyományos kosztümös filmnek a szívszorító történetet, ráadásként pedig olyan világhírű színészeket vonultat fel mellékszereplőként, mint Helena Bonham Carter vagy Ralph Fiennes.