Becsődölt a Best Reisen - Folyamatos infók a kint ragadt utazóktól - Frissítve!

A Best Reisen ma délután bejelentette, hogy gazdasági okok miatt nem tudja folytatni a működését. Többen külföldön ragadtak és az itthon maradt utasok sem tudják, hogy mi lesz a befizetett nyaralásukkal. Cikkünket folyamatosan frissítjük.

A Cégbíróságon 1995-ben bejegyzett iroda ma délután jelentette be, hogy megszüntetik a működésüket. Ez több ezer embert érint jelenleg, akik valamelyik külföldi országban ragadtak.

Pénteken már egyáltalán nem indult járat

Az MTI információi szerint a pénteki charterjáratot sem indította el a cég , hirtelen megszűnésüket pedig úgy indokolták, hogy a gazdasági válság rendkívüli módon sújtotta az iparágat, ezzel együtt pedig a Best Reisent is. A honlapjukon olvasható közleményük szerint a válság mellett különösen nagy veszteségeik voltak az egyiptomi és tunéziai utazások terén. Ez a két terület ugyanis 2011 óta politikai válsággal küzd, a cég pedig tradicionálisan erre a két területre szervezte az utazások nagy részét.

Állítólag fedezni tudják a kártalanítást

A Best Reisen úgy nyilatkozott, hogy az utasaik hazautaztatására, illetve az itthon maradt ügyfeleik kártalanítására 1,3 milliárd forint van letétbe helyezve, illetve a biztosító társasággal is felvették már a kapcsolatot. Valószínűsíthetőleg jelenleg 700-800 ember ragadt külföldön.

Tegnap még nem lehetett sejteni

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A bejelentés annyira váratlanul történt, hogy a Facebook oldalukon tegnap még olyan poszt került ki, amelyben azt kérdezték, hogy ki mivel tölti a 4 napos ünnepet és az őszi szünetet, hisz a cég számos remek ajánlatot tud. A Facebook oldal még most is elérhető, ám a cég hivatalos weboldala már nem üzemel.

Egyik ismerősünk azon utasok között van, akik külföldön ragadtak, egyelőre még semmilyen információja sincs arról, hogy mikor és hogyan tud hazajutni. Olyan leendő utassal is beszéltünk, aki pont tegnap fizette be az utazásának végösszegét.

Mallorcán ragadt nászutasok

Frissítve! 2013.08.16. 19:45

Egy Mallorcán ragadt, nászutas olvasónk beszámolt róla, hogy ők tegnap délután indultak útnak gyanútlanul, s még ma délelőtt is a programokról egyeztettek, most pedig a hazautazást próbálják meg elintézni. Az augusztus 7-én befizetett, 2 főre szóló utazás 600.000 forintjukba került, így jogosan fel vannak háborodva, hogy tönkretették a nászútjukat. A tizedik éve kint élő idegenvezetőjük is csak délután tudta meg, hogy mi történt, és 16 óra körül hívta őket, hogy jelezze, semmi sincs kifizetve; se a szállás, se a repülőjegy. Az idegenvezető tájékoztatta őket, ha van biztosításuk, akkor szerinte az majd rendezi a költségeket, de a pár már egyeztetett a biztosítójukkal (bankkártyához kapcsolódó) az pedig nem fizet, mert a társaság szerint az utazási iroda biztosítójának kell fizetnie. A kétségbeesett nászutasok este 8-körülre várják a telepített idegenvezetőt, akik végigjárja az utasokat és bővebb tájékoztatást is ígért.

Frissítve! 2013.08.16. 20.37

A nászutas párnak 20 óra után pár perccel sikerült beszélni az idegenvezetővel, aki tájékoztatta őket, hogy a biztosító mindent elintéz és kifizet, így nekik nem kell aggódniuk, nyugodtan élvezhetik a nászút pillanatait, végig maradhatnak, hisz a nyaralás és a hazautazás is meg van már szervezve.

A következő órákban, napokban figyeljük az eseményeket és folyamatosan beszámolunk a legfrissebb hírekről.

Ha Te is kint ragadtál vagy befizetted az utazásod és van bármi belső információd vagy történeted, küldd el szerkesztőségünk számára, szívesen vesszük!

Ide várjuk a leveleket: [email protected]

Így jutnak haza a kint ragadt Best Reisen utasok

Forrás: Femcafe, MTI

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
A Szomszédok című legendás teleregény 1987 májusában startolt el Magyarországon, és 1999 végén fejeződött be. De hogy néznek ki ma az egykor verhetetlenül népszerű kultszéria főbb szerepeit alakító...
Lifestyle
Ha azt szeretnéd, hogy a szerencse már januárban áramoljon az otthonodba, akkor bizonyos tárgyakat mindenképp érdemes eltüntetned a folyosóról ennek érdekében.
Lifestyle
A szakértők szerint kevés rá az esély, hogy valakinek a pénztárcájában egy ilyen érme lapuljon, de ki tudja, lehet, hogy épp te vagy a szerencsés!
Sztárok
Kamilla királyné és Katalin hercegné egyetlen aprósággal alátámasztották, hogy Meghan Markle korábban hamis állítást tett azzal kapcsolatban, milyen volt az élete a brit királyi család aktív...
Sztárok
A 62 esztendős Demi Moore-t A szer (2024) című testhorror főszerepéért díjazták a vasárnap este, Los Angelesben megrendezett Golden Globe-gálán. A kilencvenes évek szupersztárja köszönőbeszédében azt...
Fashion&Beauty
A 39 éves izraeli színésznő, valamint Tom Holland gyönyörű barátnője felszántották a díjátadó vörös szőnyegét, és olyan ruhakölteményekben pózoltak a fotósoknak, melyek mellett nehéz szó nélkül...