7 meglepő érdekesség Barbie babáról, amit te sem gondoltál volna

Ha sokszor úgy gondoltál Barbie-ra, mint egy dögös, de üresfejű szőke csajra, akkor most jól figyelj.

Barbie még II. Erzsébetet is maga mögé utasította

1959-es debütálása óta Barbie igazi ikonná vált, 98%-os felismerési aránnyal, épp úgy, mint II. Erzsébet, akit nem mellesleg le is körözött. Bár irreális, túl tökéletes alakja miatt gyakran kritizálták, Barbie úttörő játéknak bizonyult, és több szempontból is sikerült „újat” alkotnia, amellett, hogy meglepő, mire ösztönzi a lányokat. Részletek a galériában!

Barbie volt az első baba, aki nem utánozta a klasszikus babákat A Barbie megjelenése előtt a lányok játékai elsősorban nagyfejű, gombszemű, csücsöri ajkú, tömzsi babákból álltak. Megpróbálták őket realisztikusra készíteni, hogy megerősítették azt a társadalmi elvárást, hogy a lányoknak gondoskodó anyáknak kell lenniük. Ruth Handler, Barbie megalkotója megfigyelte a gyerekeit, valamint azok barátait, és azt vette észre: a lányok nem elégednek meg azzal, hogy csak anyák legyenek. Így hát eszébe jutott Barbie, egy divatos és vonzó tinédzser, akinek saját munkája, lakása és autója volt, elutasítva a hagyományos női háziasszony-szerepet. Meglepő módon Barbie eladásai drámaian megnőttek, mivel a kislányok vonzóbbnak találták őt, mint a hagyományos babákat.
Kattints a további képekért!

Összegyűjtöttük a legszórakoztatóbb reklámokat a 80-as évekből. Néhány szlogen azóta is megmaradt, a mókás képsorok pedig biztosan a te arcodra is mosolyt csalnak.

Leadfotó: 123rf.com, forrás: brightside

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.