Az élet tanulsága: ez az 5 leggyakoribb dolog, amit megbánunk a halálos ágyunkon

Az utolsó percekben minden átértékelődik.

Néhány hetük maradt hátra

Egy nővér, Bronnie Ware évekig ápolt olyan betegeket, akiknek mindössze néhány hetük maradt hátra. A nő azt tapasztalta, hogy a halálos ágyán minden páciense újra meg újra átgondolta az életét, és elmesélte, mit bánt meg legjobban az életben. Bronnie összeszedte, mi volt az az 5 dolog, amit a legtöbb haldokló másként csinált volna - rendkívül tanulságos!

Kattints a galériára!

1. Bárcsak ne olyan életet éltem volna, amilyet mások vártak el tőlem A nővér szerint a legtöbb beteg azért sajnálkozott, hogy a mások véleményétől való félelem miatt mennyi álmát, vágyát nem tudta megvalósítani. Pedig minden csak azon múlt, hogy fel merték-e vállalni a döntésük kockázatát, vagy nem. Ha nem magunknak, hanem a külvilágnak élünk, akkor soha nem fogunk tudni boldogan, elégedetten visszatekinteni a mindennapjainkra. Tisztelnünk kell magunkat annyira, hogy esélyt adunk az álmainknak, és követjük őket addig, ameddig csak lehet – ha így teszünk, soha nem fogunk az elszalasztott lehetőségek miatt bánkódni.
Kattints a további képekért!

Ne lepődj meg, hogy rosszul alszol, ha még ezen a teszten is elbukik a párnád.

Leadoftó: Pexels, Forrás

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...