Átlagnőből bombanő

Nemrég meghirdetett játékunk nyertesét, Brigit a napokban változtattuk át. Következzen egy rövid interjú Brigivel valamint a képek az átalakulásáról!

Miért jelentkeztél az átváltoztatásra?

Szerettem volna újra öntudatos, magabiztos nőnek érezni magam. Kevés időm és tehetségem volt ahhoz, hogy egyedül átalakuljak, kitaláljam, hogy hogyan tudnám mindezt megvalósítani. Így végre professzionális segítséget kaphattam, amiért életem végéig hálás leszek Lyn-nek, a Femcafe.hu csapatának és Benke Éva mesterfodrásznak.

 

Milyen téren voltak problémáid, hiányosságaid?

Nem tudtam nőként viselni magam. Egyszerűen csak nem tudtam milyen típusú ruhák, színek, stílusok illenek hozzám, hogy mi az ami valójában előnyös számomra. Lyn főként ebben segített, körvonalazott mindent, segített az alapruhatár kiválasztásában, ami tényleg személy szerint rám lett kitalálva.

Szoktad sminkelni magad?

Az átalakítás előtt nem vagy csak nagyon ritkán festettem magam, hisz nem tudtam mit és hogyan csináljak. Lyn megtanított erre is, egyszerűen remek arcszobrász. Megmutatta a bőrszínemhez illő alapozást, az arcformámnak legelőnyösebb arcpirosítást, szemfestést, amellyel megkétszerezhettem a szemméretem. Be kell, hogy valljam, egészen új ember lettem. A legjobb pedig az, hogy a hasznos tanácsok segítségével már minden áldott nap megalkothatom egymagam is ezt a fantasztikus sminket.

 

Milyen smink, frizura és öltözködési tippeket kaptál?

Megtanítottak arra, hogyan korrigálható a kerek arcforma ovális hatásúvá pusztán azzal, hogy a pirosítót átlósan hova teszi fel az ember. Mindez tovább nyújtható, ha V kivágású felsőket választok. A frizuralakítást is ez a cél motiválta, ezért döntöttünk egy aszimmetrikus, oldalt felnyírt, felül magasított frizura mellett. Ennek a hajnak a másik nagy előnye az arcforma korrekciója mellett, hogy otthon is könnyen kezelhető. Azóta is büszkén viselem. Az öltözködéssel kapcsolatban a legfontosabb tanács az arányok betartása volt. 3 egységben kell kezelni a testet. A kerek ruhakivágásokra fokozottan kell ügyelnem, hisz nekem a V-kivágást kell választanom, hogy nyújtsa az arcom. Amennyiben nincs mód ilyen szabásra, akkor is lehet optikailag csalni. Hosszabb nyakláncok viselésével szintén elérhetem a kívánt hatást. Esetemben a hasat és a csípőt vékonyítani kell és az alsó lábrészt hosszabbítani. Mindezek érdekében kerülnöm kell a bő fazonú, hasi részeknél erősen díszített nadrágokat illetve a lapos talpú cipőt. Megtanultam, hogy számomra a legelőnyösebb a szűkített fazonú nadrág, szoknyák közül a finom A vonalú szabást kell választanom és a legmegfelelőbb a magassarkú cipő.

 

Brigi átváltozásának további képeiért kattints a következő oldalra!

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Előfordulhat, hogy rengeteg pénzt költünk különféle hajápolási termékekre, abban a reményben, hogy végre mi is hosszú, gyönyörű fürtöket növeszthetünk. Talán már minden házi praktikát is kipróbáltunk...
      Sztárok
      A hollywoodi ikont a családja iránti szeretete vezérli – most egy különleges fotóval osztja meg az internet világával azt a személyes pillanatot, amely örökre vele marad.
      Lifestyle
      Épp most fedezi fel a világot - a róla készült videó milliókat hat meg.
      Sztárok
      Bár már világsztárként ismerjük, a 22 éves Finn Wolfhard még mindig nem hagyta el a családi fészket.
      Egészség
      Ez a tea valóságos megváltás a tejérzékenység miatt kalciumhiányban szenvedőknek, ráadásul tele van antioxidánsokkal, mi több, erősíti az immunrendszert is. Kíváncsi vagy rá, melyik növénytől...
      Lifestyle
      Sokan nem tudják, de magát a húsvéti főtt tojást nagyon sokáig tudjuk tárolni a hűtőben, de nem mindegy, hogyan tesszük.