Visszasírt vakációk anyaként, avagy „még fiatal vagyok és kinyuvaszt a nyár”
Szabadságízű limonádé van? – kérdi sóhajtva egy fiatal nő az egyik dunakanyarbeli büfé pultjánál. – Bodzás-mentást tudok adni, levendulásat, meg sima citromosat – válaszol gépies hangon az alkalmazott, aki szemmel láthatóan úgy hiszi, hogy a csivitelő nyári kavalkádban nem értette jól, miféle hűsítő után érdeklődik a kedves vendég. De semmi tévedés. A 34 éves Réka most valóban a szabadság ízére vágyik leginkább. Arra a felszabadultságra és élményteli könnyedségre, ami hosszú ideig természetes módon összefonódott számára a nyár fogalmával.
Pápay Eszter
A családalapítás utáni évek alapjaiban változtatták meg az addigi kereteket és lehetőségeket. Annak ellenére is, hogy Réka úgy gondolta: a huszonegyedik században már igazán nem szükséges tovább működtetni a konzervatív mártírmintákat, és anyaként sem feltétlen kell lemondania azokról az énidős programokról, amelyekre szüksége van, és amelyektől jól érzi magát. Kezdetben úgy tűnt, hogy ennek az elképzelésnek van is realitása. A második gyerek megszületése után viszont úgy érezte: szép lassan elkezd fogyni körülötte a levegő. Az anyaság vágyott intézménye pedig egyre inkább a nyomasztó terhek és kötelességek tárházává transzformálódott az életében.
Néha úgy érzem, megfulladok – mondja erős hangsúllyal, mintha nyomatékossá szeretné tenni annak eshetőségét, hogy ez egyszer valóban bekövetkezik. – Közben meg valahol szégyellem is, hogy ilyesmiken kattogok. Imádom a gyerekeimet, belegondolni se nagyon szeretnék, mi lenne, ha nem lennének. És egy csomó nő nyilván engem irigyel, hiszen van két szép, egészséges kicsikém, meg olyan családi körülményeim, amiről sokan csak álmodnak. De ettől én még szenvedek a hétköznapokban, sőt, az ünnepeken is, mert azokon sincs igazán fellélegzés. Különösen ilyenkor, nyáron, amikor az óvoda is bezár, amúgy meg minden a szabadságra, és a felhőtlen kötetlenségre emlékeztet. Engem kinyuvaszt ez az időszak. Nemrég olvastam egy brutál cikket arról, hogy egy amerikai nő magára hagyta a kisfiát és lelépett nyaralni. Én magam soha nem tennék ilyet, de azon kaptam magam, hogy igen, el tudom képzelni, hogy van az a lelkiállapot... Normális ez? Anyám nem érti mi bajom, szerinte megbolondultam, és persze, jódolgomban.
Tudatos és ösztönös „megoldások”
Réka problémája korántsem egyedi; és bár nem tekinthető általánosnak, mégiscsak egy egész generáció kihívása, amelyre ki-ki a maga személyes módján próbál válaszolni. Van, aki a „nekem ez jár” kijelentés zászlaja alatt rendszeresen önálló programokat iktat be. Zsanett másfél éve jár el szórakozni a barátnőivel havonta kétszer. Voltak már koncerten, hétvégi csajos nyaraláson, de a tapasztalatai szerint az alkalmi spontán koktélozás is megteszi. A lényeg, hogy pár órára abszolút kikapcsolhasson, és visszaváltozhasson az önfeledt, régi önmagává. Még fiatal vagyok, mondja, kell egy kis szabadság. A párja látszólag elfogadta ezt, de mostanában mintha már kevésbé lenne toleráns. Dórának az is elég, ha a heti prés után háborítatlanul töltheti az időt. A gyerekek péntek délutánonként a nagyszülőknél landolnak, és ott is maradnak, vasárnap délutánig. Dóra szülei egyelőre lelkesen vállalják a „hétvégi műszakot”. És akad olyan is, aki magába fordultan, egyfajta apátiába süllyedve, zombi üzemmódba kapcsolva vészeli át a mindennapokat. Barbit az örökös kedvetlensége miatt már betegesen depressziósnak is nyilvánította a környezete. A férje kezdetben próbálkozott ezzel-azzal, hogy kibillentse őt ebből az állapotból, de aztán ráunt a próbálozásra, meg az örökös kedvetlenségre is, és túlélésképp viszonyt kezdett egy életteli, fiatal lánnyal. Olyannal, amilyen Barbi volt annak idején, amikor még nem kezdett el maga is „túlélni”...
Miheztartás? Bonyolult...
Azon, hogy a korábbi generációk számára nem feltétlen értelmezhető problémáról van szó, nincs mit csodálkozni. Réka szülei, és főképp nagyszülei világában fel sem merült olyan opció, hogy kisgyermekes anyaként valaki a saját igényeire is koncentrálhat. A kötelességeket és feladatokat az élet természetes, megkérdőjelezhetetlen velejáróiként tartották számon, és nem villódzott a szemek előtt az „éld meg önmagad” kétélű parancsa, ahogyan az online világ példát-mércét diktáló befolyása sem. Így aztán sokkal nehezebb körülmények közt is könnyebben viselték az adott szerepeket. Régen a teendők elvégzése volt nehezebb, ma a miheztartás bonyolult, szögezi le a nyolcvankét éves Margit néni. Annak idején három gyerekről gondoskodott a munkája mellett, és még emlékszik arra is, hogy a szülei idejében, a paraszti világban mennyire egyértelműek voltak a nőként végigjárt életkorszakok. Ha valakinek egyszer bekötötték a fejét, akkor tetszett-nem tetszett, vége volt a lányságának és asszonnyá lett. Kendős, felkontyolt hajú. A kendő színe pedig később már az anyaságot is jelezte, így olyan félreértések sem fordulhattak elő, hogy a viselője esetleg még a leendő gyermekei apját kereső hajadon. A nyilvános koktélozásról, mint életszerű lehetőségről már nem is beszélve...
Szabad-e belefáradni?
Tény, hogy az utóbbi évtizedekben a világ és a társadalom, illetve azon belül a család, mint közösség olyan mélyreható változásokon ment át, amelyek nem maradhattak következmények nélkül. A nők életében új igények jelentek meg, és ez önmagában nem csupán a fiatalokra jellemző, elvégre a mai ötvenesek sem feltétlen szeretnének már úgy élni, ahogyan annak idején az anyáik tették. A különbség talán csak annyi, hogy hozzájuk képest Zsanett kortársai többnyire jóval öntudatosabban tudják képviselni a szükségleteiket, és köszönik szépen, nem kérnek a korábbi nehézségekből. Arról, hogy ezek az igények jogosak-e, még talán lehetne vitázni, de az, hogy léteznek, már önmagában igazolja: valós dilemmákról van szó. És igen, teljesen életszerű, hogy fiatal nőként az ember időnként belefárad az anyaságba. Készen kapott, már jól bevált megoldóképletek viszont nem igazán állnak az érintettek rendelkezésére.
Felismerni, feltárni, feloldani
Általános érvényű, mindenki számára egyformán alkalmas gyógyrecept aligha létezik, viszont az minden esetben fontos, hogy aki ilyen cipőben jár, beszéljen az érzelmeiről, és ne hallgassa el a problémát. Az adott szituációban már egy őszintén felvállalt kijelentés is felszabadító erővel bírhat, például ha valami beismeri és kimondja: „Nekem ez most túl sok”... A családtagokkal harmonikusan összehangolt, rendszeresen megtapasztalt énidő természetesen hasznos lehet, de önmagában nem feltétlen elegendő. Annak is érdemes utánajárni, miféle személyes belső konfliktusok, hiányok húzódnak meg az ügy hátterében. E téren rendkívül széles a skála: az önértékeléstől kezdve az együttműködés és a felelősségvállalás témáin át egészen a párkapcsolatot érintő kérdésekig. A felismerések nyomán pedig olyan fontos lépések tehetők meg az önismeret és a személyiségfejlődés garádicsain, amelyek az élet egészére nézve áldásosak. Aztán már valódi megkönnyebbüléssel és feloldódással kortyolhatunk el egy hűsítő limonádét. Természetesen, szabadságízűt.
Lélekemelő beszélgetések, szakmai előadások, izgalmas témák várták azokat, akik ellátogattak Anya jól van(?) konferenciánkra, amely az anyai kiégés témáját járta körül. Videóinkon az összes beszélgetés és előadás visszanézhető.
Leadfotó: 123rf.com
Oldalak
Hasonló cikkek
