Apokaliptikus állapotok Amerikában: tomboló téli vihar és farkasordító hideg sújtott le az országban – elképesztő fotók az ítéletidőről

Már legalább 28 ember vesztette életét a tomboló téli viharban, ami az Egyesült Államokban csapott le, emellett közel 300 ezer otthon és vállalkozás maradt áram nélkül.

Hókáosz uralkodik a tengerentúlon

Az Elliott névre keresztelt téli viharzóna középpontja december 24-én az Egyesült Államok északkeleti államai fölött volt, de hatása az ország területének jó részén érzékelhető. Az északnyugati partvidéken jeges és ónos esőre, a keleti partvidéken áradásokra, az ország középső részén pedig az életet is veszélyeztető hidegre hívták fel a lakosság figyelmét a hatóságok és a meteorológiai szolgálat. Az érvényben lévő figyelmeztetés szerint a jeges széllel párosuló hideg életveszélyes utazási körülményeket teremt annak, aki autójában reked. A meteorológusok úgynevezett bombaciklonról beszélnek, amelynek a lényege, hogy a légnyomás hirtelen változása miatt a hőmérséklet viharos körülmények mellett nagyon gyorsan zuhan. Észak-Amerika jó részén 20-30 fokkal van hidegebb, jellemzően mínusz 20 fok alatti hőmérsékletet mérnek a legtöbb helyen, de a hideg még a Mexikói-öbölig is elért, Kanadában pedig mínusz 53 Celsius-fokot is mértek. Íme, az apokaliptikus állapotokat idéző téli vihar képeken:

Járművek a hóval borított 44-es autópályán St. Louisban.
Kattints a további képekért!

Talán van, aki emlékszik rá, 34 évvel ezelőtt emlékezetes, "igazi telünk" volt. Aki átélte, sosem felejti el a mesébe illő havazást.

Leadfotó: MTI/AP/Charlie Neibergall
Forrás: MTI

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Videós beszélgetés-sorozatunkban arra keressük a választ pszichológus szakértő segítségével, hogyan tudunk nőként az öregedés pozitív oldalára koncentrálni, még akkor is, ha néha nehéz megélnünk az...
      Sztárok
      Kórházba kerülése óta egyszer sem vette fel a kapcsolatot a nyilvánossággal a 88 éves Ferenc pápa, most viszont ez a pillanat is elérkezett.
      Sztárok
      Dupla résszel érkezik szombaton a TV2 csatornáján az új grandiózus sorozat, a Hunyadi – a történelmi széria főszereplője, Kádár L. Gellért a széria sajtótájékoztatóján felelevenítette Femcafe.hu-nak...
      Lifestyle
      Az incidensre februárban, egy kínai fesztiválon került sor. A robot egyszer csak elindult az egyik néző felé, majd olyasmit tett, amiből egyértelműen arra lehetett következtetni, hogy támadni akar.
      Sztárok
      A Szeretettel, Meghan című új életmódsorozat ezen a héten debütált, és máris számos emlékezetes pillanatot tartalmaz – köztük például a sussexi hercegné vallomását arról, hogy férje, Harry herceg egy...
      Lifestyle
      A most következő képrejtvényt valóban csak azok képesek pár perc leforgása alatt megfejteni, akik emberfeletti IQ-val rendelkeznek.