Te is ezzel a 6 problémával küzdesz? Vélhetően elhanyagoltak a szüleid gyermekkorodban

Egy érzelmileg elhanyagolt gyermekből könnyen lesz problémákkal küzdő felnőtt.

Életre szóló problémákhoz vezethet

Amikor érzelmi elhanyagoltságban nő fel egy gyermek, öntudatlanul is belerögződik, hogy az érzései és gondolatai nem számítanak. A szülők persze sokszor nem tudatosan csinálják ezt, ehelyett egyszerűen figyelmen kívül hagyják és elvetik a gyermekük érzéseit olyan pillanatokban, amikor igazán szüksége lenne a figyelmükre, megerősítésükre és együttérzésükre. Hogy néz ki ez a gyakorlatban? A „nincs időm”, „ne most” és „kérdezd inkább anyát, apát” jellegű mondatok tökéletesen szemléltetik a helyzetet. Ez az elhanyagoltság könnyen rögzül és befolyással bír az adott gyerek jellemfejlődésére, aki így felnőttként egy hamis igazságban éli életét, szociális problémák tömkelegével, anélkül, hogy ráeszmélne, honnan erednek ezek és miként talál megoldást rájuk. Érdeklődései alábbhagynak, lehetőségeit nem aknázza ki, kapcsolatai pedig beteljesületlenek maradnak. A gyermekkori érzelmi elhanyagoltság arra készteti, hogy akaratlanul is ugyanazt a 6 mintaszerű hibát kövesse el az életben újra és újra. A Psychology Today összeszedte mik ezek, kattints a galériára!

Hajlamos vagy távol tartani másokat, hogy ne lássák a hibádat - Úgy érzed, hogy a körülötted lévő emberekben vannak olyan leírhatatlan tulajdonságok, amelyek hiányoznak belőled. Értetlenül állsz az előtt, hogy mások hogyan tűnhetnek ilyen szenvedélyesnek, örömtelinek vagy magabiztosnak abban, hogy kik is ők. A különbség, amit önmagad és mások között látsz, az az, hogy érzelmekkel teli életet élnek. De itt van a titok: ha érzelmileg elhanyagoltak, az nem jelenti azt, hogy az érzelmeid már nem léteznének és ne lennének ugyanolyan fontosak, mint másoké. Még mindig benned vannak, és elismerésre várnak. Minél jobban megismered és megérted őket, annál kevésbé érzed majd, hogy hibás vagy és rejtőzködnöd kell.
Kattints a további képekért!

Minden szülő tudja, milyen az, amikor gyermekünk fegyelmezésében kudarcot vallottunk és egész egyszerűen kifogytunk az eszközökből. Egy kínai házaspár megdöbbentő nevelési módszerrel rukkolt elő.

Leadfotó: Unsplash

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Anno még szeptemberben élesedtek a Digitális Állampolgár alkalmazás funkciói, a parlament azonban megszavazta, mikortól jön el a korszak, amikor már a személyazonosító igazolványt sem kell magunkkal...
Sztárok
Január 6-tól minden hétköznap délután láthatják a nézők az ikonikus sorozat epizódjait az első résztől.
Sztárok
Kedd este félbe kellett szakítani Az imposztor című darabot a Pesti Színházban. Csak később derült ki, hogy az előadást a Kossuth-díjas Kern András rosszulléte akasztotta meg. A színészhez mentőt...
Sztárok
Ősz szakáll, hosszú haj, furcsa mosoly: az Osztrák Tölgy egészen új arcát mutatja a nézőknek.
Utazás
Az érdekes utazáson négy laposföld-hívő és egy nem laposföld-hívő vett részt. A cél az volt, hogy az előbbiek a saját szemükkel lássák: az Antarktiszon 24 órán keresztül nem megy le a nap.
Lifestyle
Ha te is valami olyan desszertet szeretnél az asztalra tenni az ünnepek alkalmából, ami hamar elkészül és még finom is, mégsem kell vele pepecselni, akkor ezt a receptet imádni fogod.