53 milliárd forintot nyert egy nő a lottón - elképesztő mihez kezdett a pénzzel

Te mit tennél, ha megnyernéd a lottót? Ez valószínűleg egy olyan kérdés, amin minimum egyszer mindenki elgondolkodik az élete során. Míg sokaknak az első dolguk egy ház vásárlása lenne, vagy egy világkörüli út egy privát hajón, az angliai Frances Connolly egészen más módszert választott az összeg felhasználására.

Az összeg felét már "elverte"

Az 55 éves nő, aki korábban tanárként dolgozott nem kevesebb, mint 115 millió fontot – azaz átszámítva több mint 53 milliárd forintot – nyert az EuroMillions játékán 2019-ben. Persze Frances Connolly is vásárolt magának olyan dolgokat, amikről korábban álmodni sem mert, de ami igazán érdekes és elismerésre méltó, hogy 2021-ig bezárólag az összeg felét eladományozta különböző jótékonysági szervezeteknek és egyéb segítő központoknak. A The Mirror-nak nyilatkozva a nyertes hölgy elmondta: „Elképesztően felemelő érzés, hogy akár minden nap megváltoztathatom egy ember életét, ha akarom. Ha tudsz adakozni – legyen az pénz, vagy akár csak az időd, tedd meg, ez nagyon fontos. Rá lehet szokni, engem teljesen behúzott.” Frances annyira belejött az adakozásba, hogy férje, Patrick kénytelen volt szabályozni a büdzsét, miután a 10 évre félretett jótékonyságra szánt összeget a hölgy kevesebb, mint hat hónap alatt „elverte”.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...