5 rejtett veszélyzóna a lakásodban – ezeket vedd fel a listádra a karácsonyi takarításkor

Gyakran úgy vélhetjük, hogy rendszeres takarítási rutinunk során minden lehetséges helyet és sarkot végig járunk, hogy otthonunk ne csak tiszta, hanem egészséges és higiénikus is legyen – azonban egy felmérése szerint ez közel sincs mindig így.
Öt hely a lakásban, amiről könnyű megfeledkezni takarításkor
Ahány ház, annyi szokás, nemde? Igaz ez a takarítási szokásainkra is, derül ki a Dyson felméréséből, akik a világ 10 országában, több mint 10 ezer résztvevő segítségével vizsgálták a területet és meglepő eredményekre jutottak. Például minden harmadik ember csak akkor takarít, ha látható port észlel a padlóján. És kiderült az is, hogy sok olyan pontja van otthonunknak, melyek felett takarítás alkalmával hajlamosak vagyunk elsiklani. Ezeket a pontokat szedték össze a vállalat szakértői, segítve, hogy legközelebb semmi se maradjon le a takarítási listáról. Természetesen nem szükségszerű, hogy minden héten polcokat tologassunk, vagy éppen függönyt mossunk, azonban ha észben tartjuk ezeket a helyeket sokkal hatékonyabban tehetünk otthonunk tisztaságáért, és a kellemes, higiénikus környezet megteremtéséért.
A részletekért kattints a galériára!

A modern technológia egyik nagy csodája a mikrohullámú sütő, ám vannak dolgok, amiket egyáltalán nem szabad megmikrózni – ha pedig nem vigyázunk, akár baleset is lehet a vége.
Leadfotó: 123rf.com
Oldalak
