Varázslatos hatása van az év utolsó teliholdjának: ennek a 3 csillagjegynek szerencsét hoz a különleges égi jelenség

Vasárnap véget ér a 2023-as esztendő, de a mai nap még meghozhatja a várva-várt szerencsét és boldogságot néhány csillagjegy számára a teliholdnak hála.

Különlegesen hat majd rájuk 2023 utolsó teliholdja

Pár nap és beköszönt az új esztendő, ez pedig sokak számára valami lezárását, az újrakezdést és az új fejezetek megnyitását jelenti és szimbolizálja. Többeknek nem alakult túl jól a 2023-as év, ami nem is meglepő, hiszen idén számos nehézséggel kellett szembenézniük az embereknek, ezek a kihívások pedig sokak lelkierejét megtépázták, így ők érthető módon már alig várják 2024-et. Szerencsére azonban az év utolsó teliholdja még megadhatja három csillagjegynek a nemvárt boldogságot és sikert, amiből új erőt meríthetnek a következő év kezdetén – egy biztos, ez a különleges égi jelenség most sokaknak kedvez, galériánkból megtudhatod, kikről is van szó pontosan!

A Nyilasok fellélegezhetnek 2023 utolsó pár napjában, hiszen úgy érezhetik, végre örökre maguk mögött tudják hagyni az év minden bánatát és gyötrelmét, melyek miatt ez az esztendő bizony nem volt életük legszebb 12 hónapja. Az utolsó telihold azonban szerencsésen bolygatja meg az életüket: váratlan lehetőségeket sodor az útjukba, amiket érdemes még most, ebben a maradék pár napban megragadniuk, hogy 2024 már sokkal jobban induljon számukra.
Kattints a további képekért!

Nem azok a szerencsétlen rabszolgák építették a piramisokat, akiket a filmekben korbácsütéssel sarkallnak munkára.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A sütőt még olykor azok is be szokták kapcsolni, akiktől távol el a főzés, mert elég, ha mondjuk csak fagyasztott pizzát dobna bele. Azonban van egy gyakori hiba, ami csökkenti a sütő élettartamát.
      Sztárok
      Az utóbbi időben rengetegszer merült fel Szoboszlai Dominik neve a sajtóban, de ő inkább a szerelmére koncentrált, és elvette feleségül.
      Fashion&Beauty
      A fenntartható öltözködés Mária dán királynő stílusjegye, s mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy hosszú ideje újra és újra előveszi az egyik kedvenc ruháját.
      Lifestyle
      A Kos befolyásos emberekkel építhet ki kapcsolatokat. Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      A Halakra romantikus találkozás vár a napokban. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
      Egészség
      Nem kell azonnal a kávéhoz nyúlnod a szakértők szerint, sőt, azt inkább később kellene elfogyasztani. Íme, néhány tipp, hogy zökkenőmentes legyen a reggeli ébredés.