15 éve annak, hogy lecsapott a brutális vihar – a csodálatos nemzeti ünnepből katasztrófa lett

15 éve, hogy 2006. augusztus 20-án este a Budapestre érkező vihar olyan katasztrófát idézett elő, amelyben öten elhunytak, és több százan megsérültek. Vihar ugyan vidéken is volt, de Budapesten ment végbe a legnagyobb pusztítás.

Mi is történt azon az estén?

2006. augusztus 20-ának estéjén, kicsivel kilenc óra előtt pánik tört ki, mikor a vihar elérte Budapestet. A Gellérthegy egészen eltűnt a viharban. Leszakadt az eső, az emberek percek alatt bőrig áztak. 120 kilométeres szél tombolt, ami fákat döntött ki és több házat is megrongált. Sőt, a belvárosi templom tetejéről tetőcserepek hullottak, de a budai Vár Sándor-palotája is jelentős károkat szenvedett. Az emberek futottak, amerre láttak. Több ezer ember rohant sikoltozva az utcán, a szülők a gyerekeik, a szeretteik nevét kiabálták.

Egy részük a Lánchídnál a híd alatti átjáróba húzódtak meg. A Clark Ádám térről az emberek az Alagútba menekültek. Akik az Erzsébet hídnál nézték a tűzijátékot, azok a Kossuth Lajos utcán indultak meg. A Ferenciek tere és a Nyugati aluljárója teljesen megtelt.

Az emberek kapualjakba és mélygarázsokba menekültek, mások a metrókig és buszokig rohantak. A szerencsésebbeknek pedig sikerült taxiba szállniuk. Ezrek lökdösték, tiporták egymást azért, hogy védett helyre kerüljenek vagy biztonságban tudják a családjukat.

A Batthyány térnél úgy sérült meg két ember, hogy rájuk dőlt a délutáni légi parádéról tudósító újságírók részére felállított emelvény. Míg egy tizenötéves lány a budai Várban szerzett sérülést, amikor fejbe vágta egy faág. Egy 25 éves férfit pedig egy tartóoszlop talált el, ugyanis a rakparton oszlopokkal együtt kapott fel a szél egy sörsátrat. A férfinak több bordája és a lapockája eltört.

Később többen számoltak be levegőben repkedő faágakról és szemétről. Mások megrongálódott autókat láttak és feldöntött mobilvécéket. Az emberek a halálfélelemmel küzdöttek. A legtöbben úgy idézték fel később az eseményeket, mintha egy katasztrófafilm főszereplői lettek volna. Néhol bokáig, máshol térdig gázoltak a vízben az utcákon és az aluljárókban.

Szörnyű tragédia lett a 2006-os augusztus 20-ai tűzijátékból

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

fotó: 123rf.com

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?