10 dolog, amit biztosan nem tudtál a kávéról!

Minden nap fogyasztjuk, mégis oly keveset tudunk róla. Sokan vallják, hogy reggel a szemüket sem tudják kinyitni addig, míg a kezükbe nem kerül egy erős fekete, s még csak nem is gondolják, mi minden rejlik a csészéjükben gőzölgő, illatos kávéban.

Egy kis történelem

1. II. Károly angol király 1675-ben betiltotta a kávéfogyasztást, mert attól tartott, hogy a kávéházakban zajló beszélgetések során róla és a királynéról terjesztenek pletykákat. Ezt a rendeletet azonban még a kihirdetés előtt vissza is vonta, mivel miniszterei tiltakozásukat fejezték ki ellene.

2. Nem csak az 1848-as magyar forradalom, de a nagy francia forradalom és az amerikai polgári forradalom is egy-egy kávéházból indult el. Az első európai kávéház egyébként 1624-ben Velencében nyílt meg La Bottega del Caffé néven, ekkor még csak férfiak számára.

3. Az 1910-es évektől már a nők is járhattak kávéházakba, a nagyobb helyeken hölgytermeket alakítottak ki. Később aztán a nők a férfiakkal egy helységben is megjelenhettek, bár először még csak a feleségek.

4. Törökországban például egészen odáig jutott a dolog, hogy akár érvényteleníthették is a házasságot, amennyiben a férj nem tudott kellő mennyiségű és minőségű kávét biztosítani a feleségének.

Fotó: huffingtonpost.com

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Sztárok
A jordán királyné férje, II. Abdullah a Jordán Hasemita Királyság uralkodója a mai napon lett 63 éves, ez alkalomból pedig felesége posztolt is magukról egy közös fotót, melyen Rániját a világ...
Sztárok
Heidi Klum büszkébb már nem is lehetne: lánya, Leni után most idősebbik fiai is követni kezdte a pályán, a kifutón pedig egyenesen a párizsi divathét során debütált.
Fashion&Beauty
Ha csak egy káprázatos outfitet nézel ma meg, akkor az Charlène monacói hercegné kabátruhája legyen.
Lifestyle
A Vízöntő legyen óvatos, különben bajba kerülhet! Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Mérleget akkora csalódás éri, ami az egész hétvégéjét beárnyékolhatja. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Egészség
Persze egyáltalán nem kell megijednünk ettől a zöldségtől, inkább csak oda kell figyelni arra, hogyan fogyasztjuk.