Fashion&Beauty

Victoria Beckham elég mélyről indult - Ma már kifogástalan a stílusa

Egy minta mind felett

Kevés minta található meg ruhatárában, de a divatba is mindig visszatérő ocelotot gyakran viseli. A Roberto Cavalli által tervezett leopard kabátot egy zárt fekete minivel, és visszafogott kiegészítőkkel finomította. A második képen látható drapp szettet pedig egy nagyobb méretű VB kézitáskával tette feltűnővé. A harmadik szettnél ismét elnyomta a dögös Balmain ceruza szoknyát zárt felsőrésszel, klasszikus Manolo stilettoval. Nem tudok belekötni, hibátlan!

Hibázni ő is tud néha

És a végén következzenek, amik nem igazán sikerültek. Hozzáteszem kevés ilyen van!

Az első saját térvezésű szett azért nem tetszik, mert amikor a midi szoknyahossz találkozik a csizma felső peremével, akkor az aránytalanná teszi az testet. A második szintén saját márkájú romantikus stílusú ruhánál a fekete gumitalpú óriás platformmal agyonüti a finom színeket, virágmotívumokat. A harmadik VB ruhánál az jutott eszembe, hogy ennyi erővel mehet a zsák is, végülis neki minden jól áll, hiszen ő Victoria Beckham....de neeeem, akkor sem. A Louis Vuitton öltözet drámai, és egyben méltóságteljes külsőt kölcsönöz, leszámítva a Giambattista Valli "bugyirózsaszínű" brutál platformos szandált, ami komolytalanná teszi az egész szettet.

A cikket stylist szakértőnk, Zámbó Vörös Viktória készítette.

Ha kíváncsi vagy, mi stylistunk véleménye Amal Clooney öltözködéséről, kattints!

Fotók: pinterest.com; leadfotó: theoutnet.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Lifestyle
A megfelelő beállításokkal és odafigyeléssel hatékonyan csökkentheted annak esélyét, hogy lehallgassanak vagy kémkedjenek utánad.
Lifestyle
A citromos víz jótékony hatásait már mindenki jól ismeri, de azt tudtad, hogyha belekeversz egy plusz hozzávalót, még hatékonyabbá válhat a fogyásért folytatott küzdelmed.
Fashion&Beauty
Akár a retró „nagypapacipő” hangulatot hozod vele, akár divatosabb, kifinomultabb irányba emeled, végtelen lehetőség van ennek a lábbelinek a stílusos viselésére.
Sztárok
A három férfi birtokában olyan videók és fényképek voltak, amik a Michael Schumacherről készültek a privát ápolása során.
Sztárok
Sara Ferguson egy interjúban mesélte el, milyen szívszorító dolgot mondott neki volt férje édesanyja, II. Erzsébet, nem sokkal azelőtt, hogy távozott az élők sorából.
Sztárok
Amal és George Clooneyt a napokban franciaországi otthonuk közelében, Brignoles-ban kapták lencsevégre, a sztárügyvéd láttán pedig mindenkinek leesett az álla.