Fashion&Beauty

Tudod, mi a szemöldököd eredeti funkciója?

Most eláruljuk, és azt is megtudhatod, hány szálból áll a szemöldököd.

Az eredeti funkció

A szemöldök egyértelműen a szemek védelmét szolgálja. Míg a szempilla a portól és az egyéb szennyeződésektől véd, addig a szemöldök a nedvesség (eső vagy izzadtság) szembe jutását hivatott meggátolni.

Egy átlagos szemöldök legalább 250 szálból áll. A dúsabb szőrzettel rendelkező, soha nem kozmetikázott személyeknél ez a szám akár ezer felett is lehet. A szálak átlagos élettartama négy hónap, ezután állandóan cserélődnek. Persze ez az intervallum a növekedés gyorsaságától is függ, hiszen gyakorlatilag a testünk leglassabban növő szőre a szemöldök, ami ha belegondolunk nem akkora probléma, tekintve, hogy senki nem lenne vonzó jetiként.

Az arcunk legdominánsabb része

Egy korábban a kanadai Lethbridge Egyetemen végzett kutatás bizonyította, hogy mennyire hangsúlyos a szemöldök, ami mellett az arc többi része másodhegedűs lehet. Az intézményes kísérlet során a résztvevőknek huszonöt híresség fényképét mutatták meg, első körben szemöldök, majd szem nélkül. A végeredmény kimutatta, hogy az alanyok a celebek több mint felét be tudták azonosítani a szemöldök alapján, de csak 46 százalék volt képes felismerni őket anélkül.

fotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Lifestyle
      Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter nemrégiben közölte: 2026 januárjától már félmillió édesanya lesz élethosszig szja-mentes Magyarországon. Igen ám, de - és erről sokan megfeledkeznek -...
      Sztárok
      Gene Hackman, a 20. század második felének egyik legjelentősebb színésze februárban hunyt el. Régi kollégája és barátja, Morgan Freeman az Oscar-díjátadó színpadán emlékezett meg a világsztárról.
      Esküvő
      A házasságkötések számának csökkenése Magyarországon komoly kérdéseket vet fel a kormányzat és a jövő generációi számára, és új megoldásokat igényel a családalapítás ösztönzésére.<
      Utazás
      A hét elején országos fagyokra lehet számítani, majd érkezik a 180 fokos fordulat, melynek hatására tényleg úgy érezhetjük majd, mintha nem is március elején járnánk...
      Lifestyle
      Egy kormányrendelet értelmében a magyarországi diákoknak kötelezően le kell adniuk a mobiltelefonjaikat az iskolákban. Ám, ha mindez nem volna elegendő, mostantól - bizonyos iskolákban - kauciót,...
      Egészség
      Egyesek nagyvonalúan figyelmen kívül hagyják a lejárati időt, és akkor is tovább szedik az előírt gyógyszereiket, amikor elvileg már nem lenne szabad. De vajon mennyire veszélyes ez a széles körben...