Fashion&Beauty

Könnyen kiszárad a bőröd? Így ápold az arcod, a hűvös, szeles időben

A hűvös és szeles időjárás szörnyen megviseli az arcbőrünket, ami nem is csoda, hiszen szinte ez a testünk egyetlen olyan része, amit nem tudunk ruhával eltakarni. Ezért nagyon fontos, hogy még több figyelmet szenteljünk rá a hűvösebb idő beköszöntével, ám egyáltalán nem mindegy, hogyan tesszük mindezt.

Az évszakok váltakozásával érdemes változtatnunk a szépségrutinunkon is, hiszen másra van szüksége a bőrünknek a nyári melegben, mint az őszi/téli időszakban. A cidriben érdemes mélyebben hidratálunk, illetve gyakrabban kerülnek elő a speciális maszkok és különféle kiszáradás elleni készítmények is. A szélsőséges hideg és szeles időjárás rendkívül igénybe veszi a bőrünket, így nem csoda, ha a hagyományos arcápolási rutinunk már nem kielégítő.

Hidratálás kívül-belül

Ahogy a hőmérséklet 8 fok alá esik, a faggyúmirigyek lassabban működnek, kevesebb bőrzsírt termelnek. A bőr saját zsírja ugyanakkor megszilárdul, így az állapota egyre rosszabb lesz, ezért könnyen kiszáradhat, kirepedezhet. Ez nem csak fájdalmas, de a kórokozók ezeken az apró repedéseken keresztül a bőrünkbe juthatnak, arról nem is beszélve, hogy szintén ennek "köszönhetően" a megmaradt nedvesség nagyrésze is távozik a bőrünkből. Éppen ezért ebben az időszakban az egyik legfőbb fegyverünk a megfelelő hidratálás, amiben érdemes kívülről és belülről is támogatnunk szervezetünket.

Ragyogó arcbőr ősszel is

Bár a legtöbben ilyenkor kevésbé kívánjuk, - de pont ezért érdemes egy fokkal több figyelmet fordítanunk a megfelelő folyadékbevitelre, ami belülről hidratája szervezetünket, így arcbőrünket is. Napi 2-3 l víz elfogyasztásával könnyen szinten tarthatjuk belső hidratáltságunkat, de a hideg időszakban jó választás lehet még az édesítetlen zöld tea, vagy a reggelire frissen készített cukrozatlan gyümölcs- és zöldséglevek is.

Ami pedig a külső hidratálást illeti, bőrünk csökkent faggyútermelését érdemes ilyenkor kifejezetten száraz, vízhiányos bőrre készített, vagy hialuronsavat tartalmazó készítményekkel támogatnunk, ami azonnali nedvességet juttat a bőrbe, ezzel biztosítva annak hidratáltságát. A különböző krémek helyett/mellett bátran választhatunk akár kifejezetten erre a célra kifejlesztett maszkokat is, amikkel könnyedén juttathatjuk be bőrünkbe az ilyenkor nélkülözhetetlen tápanyagokat.

Okos arcmaszkok (x)

FOREO Make My Day:

  • A koreai bőrápolási formulákon alapuló, hialuronsavat és vörös algát tartalmazó, ultrapuha mikroszálas maszk azonnali nedvességet juttat a bőrbe, ezzel biztosítva a tökéletes mértékű hidratálást
  • Antioxidánsban gazdag vörös alga tartalmának egy szennyeződésgátló védőréteg segítségével védi a bőrt a káros szabadgyököktől

FOREO H2Overdose

  • Mélyen hidratáló arcmaszk, ami visszaadja a bőr nedvességtartalmát, újra feltölti a feszülő, húzódó bőrt
  • A hialuronsav nedvesítő elixírként hat, kisimítja a víz után áhítozó bőrt, egészséges sugárzó hatást ad, az aquaxyl pedig a bőr védőrétegének erősítésével megakadályozza a vízveszteséget

Fényterápiával az egészséges bőrért

Ahogy fordul egyre hűvösebbre az időjárás, úgy csökken a napsütéses órák száma is, amivel nem csak szervezetünk D-vitamin, de bőrünk fényigénye is megnövekszik. A fényterápia évezredek óta alkalmazott módszer, amit a bőrápolásban is rendkívül jól tudunk hasznosítani. A különböző színek eltérő elektromágneses rezgései számos jótékony hatással bírnak a bőrünkre, így nem csak szezonálisan, hanem egész évre érdemes lehet beruházni egy fényterápiát alkalmazó készülékre.

Mire jók a színek?

  • Lila- finomítja a ráncokat és elősegíti a ragyogást
  • Kék - megöli a baktériumokat
  • Fehér- feszesít és csökkenti a vizesedést
  • Ciánkék- nyugtatja a bőrt
  • Zöld- kiegyenlíti a bőrtónust
  • Sárga- nyugtatja az irritált bőrt
  • Narancssárga- frissítő hatású
  • Piros - stimulálja a kollagéntermelést, enyhíti a ráncokat

A fényterápia ráadásul a mindennapi arcápolási rutinunkba is könnyedén beilleszthető, a svéd FOREO UFO2 okos arcmaszk készüléke például maszkkal vagy anélkül is remekül használható. A hideg időszakban kifejezetten hasznos kék fény megöli a baktériumokat, így hatásosan tisztítja az arcbőrt, míg a zöld kiegyenlíti a bőrtónust, így az esetleges repedések is gyorsan kezelhetők vele. Persze ha még látványosabb eredményt szeretnénk elérni, akkor érdemes kihasználnunk a készülék minden előnyét, ami kombinálja a pulzáló technológiát, (a maszkok hatóanyagainak minél mélyebbre történő bejuttatását segíti elő), a hőterápiát (ami a melegítés során megnyitja a pórusokat, majd hűtéssel zárja a hatóanyagokat a bőrbe), és a fényterápiát.

FOREO UFO 2 okos arcmaszk készülék

Fotók: 123rf.com

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.