Fashion&Beauty

5+1 fontos dolog, amit mindenképp érdemes tudnod a mellnagyobbításról

A szépészeti beavatkozások közül a mellplasztika a legnépszerűbb a világon, és leggyakrabban mellnagyobbítást kérnek a hölgy érdeklődők a plasztikai sebészektől. A Dr. Rose Budapest Plasztikai Intézetben Dr. Sobor György plasztikai sebész a leggyakrabban felmerülő kérdésekre ad választ. (x)

1. Inkább az orvostól kérdezzen az internet helyett

A hölgyek, amikor elhatározzák, hogy mellnagyobbítást szeretnének, első körben rákeresnek az interneten, barátnőknél, ismerősöknél rákérdeznek az esetleges tapasztalatokra, szóval alaposan körüljárják a témát, az őt érdeklő részletekre fókuszálva. Az ismert biztonságos út mellett sokkal jobb egyenesen a szakértőhöz, orvoshoz fordulni, hiszen csak tőle kaphatunk pontos és korrekt tájékoztatást illetve választ még a legkényesebb kérdésünkre is. „A pácienst mindig tájékoztatjuk az esetleges szövődményekről, a műtétet követő fájdalomról és arról is, hogy mire számítson a gyógyulási folyamat során.” – mondta Dr. Sobor György.

2. Érdemes a plasztikai sebészre hallgatni az implantátummal kapcsolatban

A mellnagyobbítás egy komoly, altatásban végzett műtét, amit pontosan meg kell tervezni. A beültetett implantátum típusa és mérete mellett az is fontos, hogy milyen borítású legyen. Az igényektől és a lehetőségektől függően az, hogy texturált vagy sima felszínű, kerek vagy épp csepp alakú implantátum kerül a mellbe, mindig a plasztikai sebész döntésétől függ. „Az implantátum választásánál mindig több tényezőt veszünk figyelembe; például azt, hogy csak növelni kell a kebleket vagy enyhe megereszkedést kell korrigálni az implantátum beültetésével.” – tette hozzá Dr. Sobor György plasztikai sebész. Sok éves, évtizedes tapasztalatainak segítségével a plasztikai sebész mindig a lehető legjobb eredményre törekszik, úgy, hogy a lehető legkevesebb probléma – mint amilyen például a tokosodás vagy az implantátum elmozdulása - lépjen fel a műtétet követő időszakban.

3. Az implantátum mérete csak egy szám

Nem ritka, hogy a más kebelméretre vágyó hölgy pontos elképzelésekkel érkezik a plasztikai sebészhez a beültetendő implantátum méretét illetően. Néha azonban a szakmai vélemény és az egyéni elképzelés nem egyezik, hiszen a plasztikai sebész objektíven látja a páciens testét és pontosan tudja, hogy mekkora implantátum az, ami tökéletesen illeszkedik a testalkathoz és a méretbeli elvárásoknak is megfelel. Sokszor egy kisebb méretű implantátum is megfelel ahhoz az eredményhez, amit a páciens elvár.

4. A szilikon biztosan nem folyik ki az implantátumból

A korábban gyártott implantátumok még nem voltak a legbiztonságosabbak, mivel folyékony anyagot tartalmaztak. Ha egy ilyen típusú implantátum burkolata megrepedt és tartalma a szövetek közé valóban komoly komplikációt okozhatott. Manapság azonban ez a veszély nem fenyeget senkit, hiszen a modern implantátumok már úgynevezett kohezív szilikon gélt tartalmaznak, ami olyan stabil, hogy akkor sem folyik ki, ha valamilyen különösen nagy külső behatás, például autóbaleset miatt megsérül a burkolata.

5. Mellnagyobbítás után sem hanyagolható el a mellrákszűrés

A mellrákszűrés fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. A mellnagyobbításon átesett nőknek sem szabad elhanyagolni a prevenciós szűréseket. A 40 év feletti, kétévenkénti emlőrák szűrés különösen fontos. Régebben a mammográfiai vizsgálat gyakran fájdalmat okozott az implantátummal rendelkező nőknek. Szerencsére ma már ez nincs így. A Dr. Rose Budapest Plasztikai Intézetben elérhető mammográfia gép a legmodernebb a piacon, így fájdalommentesen lehet részt venni a vizsgálaton, amelyek segítenek fényt deríteni a legapróbb elváltozásra is legyen szó a mellszövetről vagy az implantátum állapotáról.

+1. Megnövelt önbizalommal a plasztikai műtét után

A mellek méretének növelésére, esetleges aszimmetria megszüntetésére, szülés vagy szoptatás után szükségessé vált korrekcióra ad lehetőséget az implantátummal történő mellnagyobbítás. „A mellnagyobbításon átesett nőkből sugárzik az önbizalom, amit a kontrollokon van szerencsém látni.” – mondta Dr. Sobor György , a Dr. Rose Budapest Plasztikai Intézet plasztikai sebésze. Tamara huszonévesen döntött a mellnagyobbítás mellett, mert úgy érezte, hogy testalkatához nagyobb mellek illenek. Története inspiráló lehet bárki számára, aki szeretné nőiességét kihangsúlyozni és szebb dekoltázsra vágyik.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Fashion&Beauty
Utazás
Persze a 38 vizsgált autómodellből elég sok érte el a maximális ötcsillagos minősítést, de egy Magyarországon is kedvelt márka csak 3 csillagot kapott.
Egészség
Emlődaganatok korai felismerésére fejlesztenek új diagnosztikai eszközt nemzetközi együttműködésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és az Astridbio Technologies Kft. munkatársai a Nemzeti Kutatási...
Lifestyle
Ha kiválóan működő ösztönökkel és átlagon felüli megfigyelőképességgel rendelkezel, akkor bizonyára sikerrel veszed ezt az akadályt.
Sztárok
Sokan úgy gondolják, hogy Katalin legértékesebb ékszere a Vilmostól kapott eljegyzési gyűrű, amely egykor Dianáé volt, ám ez nem igaz: bár az az ékszer érzelmileg felbecsülhetetlen értékű, van egy...
Lifestyle
Ha neked is eleged van a kellemetlen szagokból, akkor érdemes kipróbálnod ezt a házi illatosítót, amely nem olyan drága, mint a bolti légfrissítők, ráadásul kizárólag természetes összetevőkből készül...
Lifestyle
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. kiemelte: a gázvezeték rendszerirányíró munkatársai biztosították a helyszínt, közvetlen veszély nincs, személyi sérülés nem történt.