Most akkor megvegyem vagy ne?
Ha tudatosabban szeretnénk vásárolni, fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy milyen mögöttes mozgatórugók befolyásolhatják a döntéseinket. Érdemes rászánni az időt arra, hogy végiggondoljuk, valóban szükségünk van-e az adott holmira, vagy csak azért vásárolnánk meg, mert úgy érezzük, jobb kedvünk lenne tőle, vagy egyszerűen vágyunk valami újra, valami változásra. „Törekedjünk elkerülni azt, hogy kihasználatlanul tornyosuló holmik nyomasszanak bennünket, és tegyünk afelé egy fontos lépést, hogy olyan dolgokkal vegyük magunkat körül, amik valóban illenek ahhoz, akik vagyunk” – mondta ki a végszót Herendi Kata.
Fotó: Pexels