Fashion&Beauty

Úszd meg a tragédiát: Ezekkel a trükkökkel kerülöd el a rossz fodrászt

Egyszerűbb, mint gondolnád.

Megfelelő kezekben

A tökéletes frizura nem csak azon múlik, hogy mi megfelelő fazont és színt választunk magunknak, hiszen amellett, hogy tudnunk kell mi áll nekünk igazán jól, megfelelő szakember kezei közé is kell kerülnünk. A jó fodrász megtalálása azonban nem egyszerű feladat, hiszen sokszor távozunk úgy egy szalonból, hogy nem vagyunk teljesen elégedettek. Az valószínűleg mindenki számára ismerős probléma, hogy túl sokat vágnak a hajából, és ez talán a legkisebb probléma, amivel rendszeresen szembe kell néznünk. Most azonban mutatunk pár trükköt, amivel elkerülheted a kellemetlenségeket, és végül elégedetten távozol majd a fodrászodtól.

Így kérd a frizurád

Azt már korábban elárultuk, milyen időpontokban nem érdemes fodrászhoz menni, ha tökéletes új frizurával szeretnénk távozni abból a bizonyos székéből. Ám az, higy milyen lesz a végeredmény, nem csak a szakemberen, rajtunk is múlik. A legjobb, ha teljesen egyértelműen fogalmazunk, és ha először járunk a szalonban, nem bízunk semmit a szakember fantáziájára. A szakértők szerint ha vágatni szeretnénk, mindig mutassuk meg a fodrásznak, meddig vághat a hajunkból. Ezt úgy tudjuk a legegyszerűbben megtenni, hogy megfogunk egy tincset, egyenesen kihúzzuk, és az ujjunkkal megmutatjuk neki, hiszen senki nem fog elővenni egy vonalzót, hogy tényleg csak egy centit vágjon. Ennyi persze még mindig nem elég, a legjobb ha képet is mutatunk a kívánt végeredményről, hogy ne kelljen találgatnia mire gondoltunk, hiszen így könnyen elbeszélhetünk egymás mellett - írja az Allure.

Így változtass

Ha nagy változásra hajtod a fejed, fontos, hogy ne azonnal akarj mindent. Egy fekete hajból például nem lesz azonnal szőke, ezért meg kell értenünk, hogy a jó munkához idő kell, és ezt csak szép lassan, fokozatosan tudjuk elérni. Egyszerre csak egy dolgot kérj, így biztosan nem ér majd csalódás. Ha ezeket megfogadod, nem lesz többé kellemetlen eset, és te is elégedetten távozol majd a szalonból. Amennyiben ezek után sem azt kaptad, amit szeretnél, tényleg érdemes új szakember felé fordulnod.

Méltó trónbitorlója lehet a divatiparban a polinéz lány.

Leadfotó:123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Fashion&Beauty
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.
Home&Design
Aki szeretné feldobni otthona atmoszféráját anélkül, hogy túl harsány színeket használna, annak érdemes esélyt adnia ennek a gazdag, csábító tónusnak.