Stellát 12 éves korában kezdett el érdeklődni a divattervezés iránt, és elkészítette legelső farmerdzsekijét. 15 éves korában pedig gyakornokként kezdett el dolgozni Christian Lacroix műhelyében. Nem kellett sok idő, és a kicsi Stella túlszárnyalta mesterét. A 90-es évek elején egy londoni divatiskolában kezdte meg tanulmányait. A tanulmánya befejeztével bemutatót kellett tartania, ahol nagy sikert aratott és sztárokból sem volt hiány. A vizsgakollekcióját szupermodell barátnői mutatták be, név szerint: Naomi Campbell és Kate Moss. Apja ezen az eseményen mutatta be a Stella May Day című számot, amelyért nem csak Stella, hanem a zsűri is odavolt. A kollekciót végül a Tokio Butik vette meg.