Fashion&Beauty

Orvosi lézerrel a fiatalos arcbőrért - Minden, amit tudni szerettél volna róla

Éveink múlásával, a nyári nap hatására pedig különösen, bőrünk öregszik és önmegújító képessége is egyre csökken. Ezeket a folyamatokat azonban lehet lassítani, sőt, rövidebb időre akár vissza is lehet fordítani némelyiket. Lássuk mitől, hogyan öregszik bőrünk, ez hol érhető tetten, és hogyan fiatalítható meg hatékonyan! Nem otthoni megoldásokat, hanem orvosi kozmetológiai kezeléseket veszünk számba.

Rugalmassság

Kollagén –
„a test ragasztója”

További információkat a kollagénről és az arra épülő lézeres kezelésekről a
G1 Bőrgyógyászat weboldalán találsz.

Bőrünk rugalmasságát a felhám alatti, irhának hívott rétegben lévő elasztikus fehérjék és a kollagén biztosítják. A kollagén rostjai folyamatosan gyengülnek, szakadoznak – a legkülönbözőbb külső és belső hatásokra –, a sejtek kollagéntermelő képessége pedig az idő múlásával lényegesen csökken. Egy kollagénbontó enzim (a mátrix metalloproteáz) aktivitása is megnő a bőrben, az UV-sugárzás hatására. Ezek a folyamatok már huszonévesen elkezdődnek, ötvenes, hatvanas éveink felé pedig a kollagén-termelés akár teljesen le is állhat, így kollagén állományunk akár 60%-át is elveszíthetjük, amivel bőrünk rugalmasságából, feszességéből is veszíthetünk.

Bőrszín

Ezzel párhuzamosan a bőr egyre kevesebb faggyút is termel, illetve folyamatosan csökken a hyaluronsav termelődése is, amely a kötőszövet vízfelvevő és folyadékmegőrző képességéért felelős. A bőr szárazabb lesz, elszíneződések jelennek meg rajta. A fiatal arc természetes ragyogását időskorra felváltja a fakó, szürkés, egyenetlen arcszín. A korábban sokat napozott vagy rendszeresen szoláriumozókon a fénykárosodás okozta pigmenteltérések igen kifejezettek lehetnek.

Pigmentfoltok az arcon

Ráncok

Mindezek ráncok kialakulásához is vezetnek. Ennek további oka egyszerűen az igénybevétel, vagyis az arcizmok ismétlődő összehúzódásai, például a mosoly. Környezeti tényezők is gyorsíthatják a ráncosodást: a túlzott napozás, szoláriumozás, dohányzás, a légszennyezés, sőt, a stressz is, amelyek szabadgyökök képződéséhez vezetnek a bőrben, és sejtkárosodást okoznak.

Kezelések a tünetek ellen

Ezek a folyamatok vissza nem fordíthatóak, de lassításukra, késleltetésükre számos mód áll rendelkezésre. A ráncok elleni küzdelem valószínűleg egyidős az emberiséggel, azonban a korábban alkalmazott módszerek döntően a már kialakult állapotot próbálták meg kezelni. Ezt teszik a modern térfogatpótló feltöltéses, szálbehúzásos vagy akár izomgátlással végzett kezelések is, vagy a különböző mélyhámlasztásos eljárások.

Lézer kezelések – az okok ellen

A bőröregedés és a ráncosodás okát, a szövetekben bekövetkező változásokat kezelik a legmodernebb lézeres eljárások. Közülük is kiemelkedik a Fotona® technológiája, amiről nyugodtan állíthatjuk, hogy új korszakot nyitott. A titok: egyszerre több módon hatva igen hatékony, mégis biztonságos, a bőrrel kíméletes. A kezelések legnagyobb része rövid és hosszú távú hatással is jár. Előbbitől gyors, utóbbitól nagyobb és tartósabb pozitív változásra számíthatunk.

Fotona® lézeres bőrfiatalítás

Ilyen például az, hogy a kollagén rostokat már a kezeléskor összehúzza, így növelve gyorsan a rugalmasságot, ugyanakkor beindítja a sejtek kollagén újratermelését, ami hónapokkal később fut fel igazán. Fontos, hogy nem műtétekről beszélünk, ezek a lézer kezelések fájdalommentesek, nem járnak vágással, így heget sem hagynak hátra, de még szúrással sem. Számos módon, igen pontosan állítható be számítógép vezérelten, így az orvos mindig precízen személyre szabja a kezelt bőrhöz és a kiválasztott kezeléshez.

Számos bőrterület, jelenség kezelésére rendelkezésre áll speciális Fotona® lézer terápia. Például kezelhetőek, megszűntethetőek a száj körüli „cigarettapapír redők”, a „szarkalábak”, de akár a dekoltázs bőrhibái is. A G1 Bőrgyógyászat széles lézer kezelés kínálatában hamar meggyőződhetünk a módszer sokoldalúságáról.

Arcfiatalítás lézerrel

Arcbőrünk „alakulása” érint bennünket a legérzékenyebben, így a Fotona® erre a területre több kezelést is kifejlesztett, a legkülönbözőbb problémák igazán hatékony és kíméletes megoldására. Így attól függően, hogy milyen hatást szeretnénk elérni főleg, különböző felépítésű, beállítású kezelések állnak rendelkezésre.

Lézeres arcfiatalító kezelésre a Fotona 4D® négy-az-egyben eljárás javasolt kisebb eltérések esetén, vagy akár megelőzés jelleggel, amikor még markáns jelei nem láthatók a bőr öregedésének. Az arcfiatalítás során, a finoman beállított Fotona® orvosi lézer lágyan felmelegíti a szövetet úgy, hogy a szépülni vágyók ebből alig éreznek valamit. Anélkül, hogy károsítaná, roncsolná a sejteket, stimulálja a kötőszövetben a sejtek anyagcsere-folyamatait, fokozza a fehérjeszintézist, elősegíti a sejtlégzést és a sejtosztódást, javítja az érújraképződést. Így aktiválja a bőr kollagénrostjainak képződését, és gyarapítja a kollagénrostok számát.

Közvetlenül a kezelés utáni napokban csak enyhe látható jelei vannak a kezelésnek: legfeljebb némi arcpírral jár, ez azonban, ha a hét vége előtt történik a kezelés, a hétvégén egészen biztosan elmúlik, hétfőn már maximum egy kis alapozóra lesz szükség. A Fotona 4D® arcfiatalító kezelésnek többnyire már az első kezelés után jól látható a hatása. Ha valaki például péntek délután leteszi a munkát és elvégezteti a kezelést, hétfőn már megfiatalodott arcbőrrel mehet munkába! Különösen elfoglalt embereknek ajánlott emiatt.

Lézeres ránctalanító kezelésre, markánsabb bőreltérések esetén a Fotona TwinLight® eljárás javasolt. Hatására az arcbőr szinte visszafiatalodik az örökifjú lélekhez! Ennek a kezelésnek ugyan a kezelést követő napokban kifejezettebb bőrpír, hámlás az utóhatása, cserébe a bőrfiatalító, ráncokat csökkentő hatása kifejezettebb. Az arcbőr feszesebb, simább, rugalmasabb, fiatalosabb lesz, többnyire már röviddel a kezelés után. A lézer kollagénépítő hatásának köszönhetően pedig hónapok múlva még fokozódik is a hatása!

Orvosi esztétika a biztonságért

A csúcstechnológiás orvosi lézer is csak tapasztalt bőrgyógyász, kozmetológus szakorvos kezében biztonságos és a leghatékonyabb. A G1 Bőrgyógyászat szakemberei minden kérdésére válaszolnak, és bőrünk számára legmegfelelőbb kezelést javasolják.

Kapcsolatfelvétel a G1 Intézettel ITT!

Fotók: 123rf.com, youtube.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Lifestyle
Próbáld ki ezt a módszert, és többé nem kell bosszankodnod a reggeli készülődés közben! A vaj kenhetősége garantált, a reggeli élmény pedig még kellemesebb lesz.
Home&Design
Képzeld el, hogy egy apró növény, amely alig foglal helyet a kertedben, akár milliókat is érhet. Nem, ez nem egy mesebeli aranybokor, hanem a valódi világ egyik legértékesebb fűszernövénye, amit akár...
Fashion&Beauty
Egy jól megválasztott táska stílusos kiegészítője lehet az outfitednek, és ahogy minden évszaknak, úgy a téli szezonnak is megvannak a saját trendjei, és mi legszívesebben mindegyikből beszereznénk...
Sztárok
December 12-én berobbant a mozikba az új romantikus magyar vígjáték, a Hogyan tudnék élni nélküled?, amely már most hatalmas népszerűségnek örvend.
Lifestyle
A Bakot egy bizonyos esemény, amire nem számított, rádöbbenti arra, mennyire fontos is a családja. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Karácsonykor sorra követik egymást a családi összejövetelek és a rokonlátogatások, ezért érdemes még most beszereznünk néhány elegáns, alkalmi ruhát, amikben csinosak lehetünk az ünnepek alatt.