Egészség

Újabb, emberre is veszélyes koronavírust fedeztek fel, és még vakcinánk sincs ellene

Oroszországi denevérekben mutatták ki a jelenlétét, és a kutatások szerint alkalmas lehet az emberi sejtek megfertőzésére.

Először nem hitték, hogy veszélyes is lehet

Újfajta, emberi sejteket fertőzni képes koronavírust fedeztek fel a kutatók oroszországi denevérekben - számolt be róla egy vadonatúj tanulmány alapján az IFLScience. A vírus több tekintetben is hasonlít a koronavírus-járványt okozó SARS-CoV-2-re, ugyanakkor a tudósok felhívják rá a figyelmet: a jelenlegi vakcinák nem lennének hatásosak vele szemben.

A Khosta-1 és a Khosta-2 vírusokat 2020-ban fedezték fel patkósdenevérek szervezetében, a Szocsi Nemzeti Park területén. A kórokozók a Sarbecovirus alnemzetséghez sorolhatók, éppúgy, mint a 2002-2004-es SARS-járványért felelős vírus, illetőleg a Covid-19 kórokozója. A kutatók most alaposabb elemzés alá vonták az újonnan felfedezett vírusokat.

Michael Letko, a Washingtoni Állami Egyetem munkatársa, a kutatócsoport tagja elmondta: az Oroszországban detektált kórokozók genetikai szempontból hasonlítanak ugyan a világ más tájain észlelt vírusokhoz, de mivel nem úgy néznek ki, mint mint a SARS-CoV-2, így senki sem találta potenciálisan veszélyesnek azokat. Most azonban kiderült, hogy a Khosta-2 képes megfertőzni az emberi sejteket.

Fotó: 123rf

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Az egyik népszerű hazai gyógyfürdőnek jelenleg is van szaunaparkja, de az idén még megépítik Magyarország legnagyobb szaunaházát is.
Lifestyle
Sokan egy forintot sem tettek volna rá, hogy Jennifer Lopezt valaha egy sci-fi thrillerben fogják látni, de ez a nap is eljött. A Netflix új filmje hozza is a nézettséget.
Sztárok
Királyi elemzők szerint jelenleg pont ugyanaz zajlik a sussexi hercegi pár háza táján, mint annak idején Károly és Diana esetében.